Utolsó szalmaszál, vagy katasztrófa? Kritikus pontról indul újra a heti kereskedés

spot_img

A múlt héten sem sikerült erőt mutatniuk az éves mélypontjaik közelében tartózkodó piacoknak, melyek így a további esés veszélyével fenyegetnek.

Pénteken a legnagyobb amerikai cégeket összegző SP500, és a technológiai részvényekre fókuszáló Nasdaq index is jóval a korábbi éves mélypontjai alatt zárt. Ennek során el is vesztettek egy hosszú távú befektetők által gyakran figyelt technikai szintet, amire a Nasdaq esetében utoljára a 2008-as világgazdasági válság, az SP500-nál pedig a 2020-as Covid összeomlás során volt példa.

Bár a fenti képen még nehezen kivehető, de pénteken a Nasdaq (balra) és az SP500 (jobbra) árfolyama is kicsivel a 200 hetes mozgóátlag alá került. A kockázatérzékeny befektetők ez alatt a szint alatt már nem vásárolnak, inkább megvárják, amíg ismét emelkedő trendbe fordul a trend és a mutató fölé kerül az árfolyam. Ez a határ egyfajta utolsó szalmaszálnak is tekinthető, aminek a környékéről vagy nagyon gyorsan növekedésnek indul, vagy sokkal mélyebbre kerül az árfolyam.

Ennek a 200 hetes átlagnak az elérése a bitcoin eddigi történetében a mélypontok környékét jelentette, ám idén elmaradt a korábban már többször is mutatott erőteljes visszapattanás.

A hétvége során ismét felerősödtek azok hírek, amik a világ egyik legnagyobb pénzintézetének, a Credit Suisse-nek a szorult helyzetéről szólnak. A vállalat befektetési részlege 900 milliárd dolláros, vagyis a teljes kripto piac méretével megegyező nagyságú tőkeáttételes kitettséggel rendelkezik, aminek a finanszírozása a jelenlegi körülmények között nehézséget okozhat.

A pozíciók nyitvatartása pénzbe kerül. Ha nem tudják fizetni az ezeket terhelő kamatokat, a bank kényszeres eladásokba kezdhet.

Ha tovább esnek az árfolyamok, az  ugyancsak kényszeres eladára kényszerítheti őket.

Ha a Credit Suisse elkezdi feladni a pozícióit, akkor az más bankokat is arra ösztönözhet, hogy csökkentsék a piaci kitettségeiket, ami egy öngerjesztő folyamatként még mélyebbre nyomhatja a piacokat.

A Credit Suisse igazgatója pénteken, majd szombaton is hangsúlyozta, hogy a bank egyelőre stabil, ám kritikushoz közeli állapotban van. Ennek során ígéretet tett arra is, hogy október 27-ig új stratégiai tervet fognak bemutatni.

A Credit Suisse CDS-e (Credit Default Swap), vagyis az a befektetési eszköz, amivel a bank csődjére lehet spekulálni vertikális növekedést mutat, és a 2008 válság alatt mért érték közelében tartózkodik. Ez a CDS az elmúlt évek során többször is megemelkedett, mivel a pénzintézetet több botrány is megrengette, de ilyen magas szinten már régóta nem tartózkodott.

Nem a Credit Suisse az egyetlen nehéz helyzetben lévő nemzetközi pénzintézet. A hétvégi események kapcsán sok elemző megemlítette a Deutsche Bank-ot is, ami egy még nagyobb, jóval ezer milliárd dollárt meghaladó tőkeáttételes kitettséggel próbál egyensúlyozni.

A pénzintézetek gyengélkedése egy újabb narratíva lehet, ami a háború és az inflációs hatások mellett rövidebb távon befolyásolhatják a piacok helyzetének alakulását.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img