Jövő héten bemutatkozik a megújult KriptoSuli

spot_img

A KriptoSuli a magyar kriptopénzes közösség számos olyan tagjából csinált már hozzáértő befektetőt, aki előtte szinte semmilyen tudással nem rendelkezett a kriptopénzekről. Az ingyenes e-mail kurzusra az évek során közel ötezren iratkoztak fel, az eBookot pedig több százan vásárolták meg.

A vélemények egyöntetűen pozitívak voltak, viszont láttuk a hibákat is: ezen a gyorsan változó piacon az információk elavulttá váltak. Nem csoda, hiszen utoljára 2020-ban esett át egy nagyobb frissítésen a KriptoSuli.

Most frissítettük, átdolgoztuk, hozzátettünk és még olvashatóbbá tettük a KriptoSulit, plusz csináltunk hozzá egy hangoskönyvet is.

  • Az ingyenes, kétnaponta küldött e-mail kurzus továbbra is megmarad, immár a frissített verzióban.
  • Az új, frissített ebook verzió pedig hamarosan megvásárolható lesz. Ehhez jár egy hangoskönyv is. Arról is gondoskodtunk, hogy a hangoskönyv és az ebook a lehető legtöbb eszközön, még könyvolvasón is meghallgató- illetve olvasható legyen.

A hangoskönyvet a Centrál Színház színpadjáról és a Barátok Közt szereplő gárdájából is ismert Endrédy Gábor olvassa fel.

Figyeld a Kripto Akadémia honlapját, YouTube csatornáját, Facebook oldalát és Discord szerverét, hogy időben értesülj az e-könyv és hangoskönyv megjelenéséről.

Hamarosan még több információval jövünk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img