Home Blog Bányász kisokos 4. rész – Miner, pool, wallet

Bányász kisokos 4. rész – Miner, pool, wallet

0
Bányász kisokos 4. rész – Miner, pool, wallet

Az első részben megnéztük megéri-e bányászni, a másodikban, hogy milyen hardverek kellenek hozzá, a harmadikban, pedig feltelepítettük és előkészítettük a gépünket a bányászatra. Ebben a részben a termelési láncon haladunk végig.

Miner

A miner maga bányászprogram, amit a gépeden kell futtatni ahhoz, hogy „dőjjön a zsöci”. A program gyakorlatilag azt csinálja, hogy felcsatlakozik egy szerverhez, lekéri a soron következő feladatot, ráengedni a videókártyádra, hadd számolgasson, majd amikor kész az eredmény, visszaküldi a szervernek. Minél több feladatot számolsz ki helyesen, annál több jutalmat kapsz érte. Funkciói közé tartozik, hogy erről folyamatosan tájékoztat, figyeli a videókártyáid állapotát, távoli monitorozási lehetőséget biztosít számodra, illetve a bonyolultabbak attól függően hogy épp melyik kripto a legjövedelmezőbb, váltogatják a bányászandó coin-t, hogy Neked jó legyen. És legtöbbször nekik is, hiszen a miner-ek javarésze nem ingyen segít Neked, hanem egy kis %-kért cserébe. Tehát míg maga a program ingyenesen leszedhető és használható, úgy van megírva, hogy bizonyos időközönként ne Neked termeljen, hanem a programozójának. Ezt a sarcot nevezzük „fee”-nek, és általában 0-2% között szokott mozogni.

Minden egyes algoritmushoz más fajta miner kell, hiszen más a számítási metódus, amivel bányászhatunk. Bizonyos esetekben algo-n belül is akkora eltérés van, hogy egy miner nem jó minden coin-ra. Minden egyes bányászható kripto hivatalos oldalán meg lehet találni a teljesen alap miner-t, ez legtöbbször nyílt forráskódú és semmit sem ér, olyan lassú. Inkább a fejlesztőknek van kirakva, hogy tudják, hogyan írjanak belőle igazán gyorsat. Itt azonban általában közbeszól a vadkapitalizmus, és a legtöbb fejlesztő a saját verzióját már zárt forráskódúként terjeszti és beépít egy kis fee-t. De így mindenki jól jár, mert ő keres a fee-kel, mi meg boldogok lehetünk, mert sokkal gyorsabban bányászhatunk mint az „alap” programmal.

A miner programok beállítási lehetőségei végtelenek, sokkal magát a videókártyát is tudod vezérelni (AMD-sek előnyben) ezt végigvenni lehetetlenség. Szinte az összes program jól dokumentált, de angol nyelvtudás basic szinten nem árt hozzá. Természetesen a közösségi támogatás is nagyon erős, mint az igaz a teljes kripto-s közösségre. A leghasznosabb és legfontosabb oldal ebből a szempontból a bitcointalk.org, aminek a rendszerezettsége bár kritikán aluli, tartalmilag szinte minden megtalálható rajta. Érdemesebb a google-lal keresgélni az oldalon mintsem a fórumban megpróbálni rábukkanni a kívánt témakörre. Az összes altcoin összes algo-jának összes miner-ekkel kapcsolatos infója például ebbe a topikba van behányva.

Pool

Az egy dolog, hogy már van működőképes gépünk, van miner-ünk, de ettől még önmagunkba nem nagyon tudunk nekiállni bányászni. Fizikailag igen, de még a legkisebb shitcoin esetén is embertelen időbe fog telni mire abból mi pénzt látunk. A rig-ünk nyújtotta számítási kapacitás sajnos túl kicsi lesz ahhoz, hogy mi egyedül emberkedjünk a blokkláncon, célszerű csoportosan dolgozni. Erre megoldásként jöttek létre a bányásztársulások, azaz a pool-ok. Ez a tipikus sok lúd disznót győz esete, mindenki bedobja a közösbe a számítási kapacitását, így gyorsabban oldódik meg a feladat, a hasznon pedig osztozkodás van, annak megfelelően, ki mennyit tolt a közösbe. Keresnünk kell tehát egy pool-t, ahol mi is bányászhatunk.

Amilyen könnyűnek hangzik, ez legtöbbször annyira nehéz. A népszerűbb coin-ok esetén még megvan a választék, lejjebb azonban már sokszor kihívás megbízható és jó pool-t találni. És közben rengeteg dolgot kell figyelembe venni: Először is, itt is van fee, mert hát ingyen nem sokan szeretnek szervereket üzemeltetni, csak hogy mások keressenek vele. Aztán figyelni kell, mennyien bányásznak Rajtad kívül. Ha egy bizonyos szint alá csökken a bányászok száma, akkor az nem sokban különbözik attól, mintha egyedül nyomnád az ipart: A villanyóra pörög, bevétel meg majd valamikor.

Nem elvetendő szempont, hogy milyen megbízhatóan, milyen gyakran és milyen összeg felett fizetnek ki. Vannak pool-ok, amik a kisebb coin-okat automatikusan átváltják BTC-be és úgy gyűjtik. Juhúú – mondhatnánk, de örömünk csak az első kiutalásig fog tartani, amikor is apró nyereségünk jó részét kifizetjük a BTC utalási költségeként.

Érdemes tehát kicsit leinformálni a kiszemelt pool-t. Ha sok az elégedetlen bányász, inkább tartsuk magunkat tőle távol és válasszunk olyat, ahol bár lehet hogy magasabb a fee, de mégis többet kereshetünk vele.

Wallet

Nevében a jelentése, ez lesz a pénztárcánk. Leginkább úgy lehet megfogni, hogy ez egy kripto-s bankszámlaszám. Egyedi, mienk és erre tudunk pénzt gyűjteni, majd utalgatni róla. Több fajtája is van: Fizikai, ami egy hardver, időnként rákötjük a gépre, üzletelgetünk, majd zsebrevágjuk és ott biztonságban tartjuk. Vannak szoftveres wallet-ek, ezeket a coin-ok hivatalos oldaláról lehet letölteni. Feltelepítjük a gépünkre és amikor kell megnyitjuk. A harmadik nagy csoport az online wallet. Ez gyakorlatilag a mindennapi életben használt netbankhoz hasonlítható.

Pénztárcánkhoz és a rajta tartott pénz nagyságához mért biztonsági szint alapján válasszuk, ami számunkra a legkézenfekvőbb. Ha százezres, milliós tételeket tartunk a wallet-ünkben, célszerű hardverest beszerezni. Ha kisebb összegekről van szó, akkor pedig mérlegeljünk, mitől félünk jobban: A gépünket törik-e fel nagyobb valószínűséggel, vagy az online wallet-et üzemeltető cég weboldalát? (hint: utóbbit)

Tőzsde

Tudunk mivel termelni, tudunk mibe termelni, akarunk-e idegroncsok lenni, esetleg elbukni minden kibányászott coin-t, netántán megduplázni a termelt mennyiséget? Ha igen, akkor irány a tőzsde. (Mivel ez nem kapcsolódik szorosan a bányászathoz, részletesen nem térnék rá ki, csak egy gondolat erejéig.)

Az egyik legnépszerűbb tőzsde a Binance, nem véletlenül. Kicsik a ki és beutalási fee-k, kicsi átváltási fee. Maga a paradicsom. Ugyanis, ha vállalkozó kedvűek vagyunk és több coin bányászatát is ki akarjuk próbálni, akkor szembesülni fogunk azzal, hogy a pénzünk ezerfelé lesz szétszórva. Egy adag pool-okban, egy adag a bányászott coin saját wallet-jeiben, egy adag pedig a mi központi wallet-ünkben. És itt jön képbe a Binance, ahova ingyen be lehet utalni mindent, majd olcsón át lehet váltani egy coin-ra, és utána olcsón ki lehet utalni a célállomásra. Az, hogy közben kereskedünk-e vele, vagy fillérekért parkoltatjuk egy stabil coin-ban, már egyedi preferencia kérdése. Miután jóformán úgyis mindenhol mindenért fizetni kell, nagy kincs, hogy a Binance-en ezt olcsón megússzuk. (Igen, ref-link, és köszi ha használod 🙂 )

Kriptó, kriptó, de miből lesz a cserebogár?

Tök jó, hogy bányászunk, de ebből hogy látunk mi kézzel fogható pénzt? A szóba jöhető alternatívák elsőre nem vonzóak. Mindenhol fee hegyek, vagy nagyítóval kereshetünk olyan üzleteket, ahol elfogadják a kripto-t mint fizetőeszközt. Bevett recept sajnos nincs. Összegtől és felhasználási szokástól függően megérheti ATM-ből felvenni, de ha a poszt keretein belül maradunk és feltételezzük, hogy 1-2 riggel csorgatjuk a (jelenleg) aprót a wallet-ünkbe, akkor talán az a megoldás a legcélszerűbb, ha igénylünk egy bankkártyát és az oda utalt kripto-val vásárlunk a boltban. Az átváltási fee-ket így sem ússzuk meg, de lényegesen olcsóbban kijövünk, mint egy készpénzfelvétellel. Sajnos az ilyen lehetőségeket kínáló cégek feltételei időről-időre változnak, de talán jelenleg a Wirex megoldása lehet optimális, ahova több fajta altcoin is beutalható, majd 500Ft-ért bankkártya igényelhető, amivel a sarki boltban is lehet fizetni. Mindezért az átváltási fee-n kívül pár száz forintot kérnek havidíjként, ami a haza bankok költségeivel vetekszik. Bővebb infó ezen a ref-linken.

Ez lenne tehát a lánc, amin keresztül eljuthatunk a videókártyák termelésétől a Túró Rudi vásárlásáig a Tescoban. Érdemes belefektetni órákat, akár napokat is a számunkra legkedvezőbb „termelési lánc” összeállításába mielőtt egyáltalán elindítanánk a miner-t, mert ha rossz programmal, rossz helyre termelünk és aztán ráfizetéssel tudjuk csak pénzzé tenni a munkánkat, akkor nem csak a hardver árát és a villanyszámlát fizetjük feleslegesen, de még a bányászat is gyönyörű bukó lesz.

Tuning

Az 5. részben kiderül mire képes valójában a videókártyánk.

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal