Home Blog Mire használjuk a mikront?

Mire használjuk a mikront?

0
Mire használjuk a mikront?

Kedves Kollégák! Egy ideje azon tűnődöm, hogy miért is gyűjtjük a mikront? Mire lehetne használni? És ezzel hogyan lehetne az értékét növelni, és a mi kis ökoszisztémánkat kialakítani. Ezzel kapcsolatban indítanám ezt a blogot, hogy elmozduljunk a holtpontról. Szóval, egy nagy ötletbörzének szánom, aztán majd meglátjuk…

Én egy olyan ember vagyok, aki a mikron indulásánál is ott voltam a befektetői oldalon. Nem nagy pénzzel, inkább csak játéknak szántam az egészet, és az új iránti kíváncsiság hajtott. A mikron “white paper”-je nagyon tetszett, és nagy lehetőséget láttam benne, és most kb. 1,5 évvel az indulás után is látok nagy lehetőséget a dologban. Azonban úgy érzem, hogy kicsit ellaposodott az egész.

Hangsúlyoznom kell, hogy a mikron technikai oldalához nem értek, ebben nem is kívánok állást foglalni, azonban annyit látok, hogy már most is lehetne csereeszközként használni nagyobb körben. A fejlesztőktől nem igazán jönnek ezzel kapcsolatban hírek.

Valami olyanra gondolok, mint a helyi pénzek szerepe. Természetesen azt tudom, hogy a “kriptózás” egyfajta szubkultúra még, de valahol el kellene kezdeni. A célom az ezzel a blogbejegyzéssel is, hogy valahogy serkentsem az együttgondolkodást, mert hiszem azt, hogy mindnyájunk érdeke, hogy a mikronunkkal tudjunk valami értelmeset kezdeni.

Azt mindenképp ki kéne emelni, hogy ez – ha jól tudom – egy teljesen magyar fejlesztés, ezért kis hazánkban kéne először jobban elterjeszteni.

Ezért azt kérném, hogy e bejegyzésemre írjatok ötleteket, hogy ki hogy képzeli a mikron jövőjét. Esetleg, ha van köztetek olyan vállalkozó, aki a termékforgalmazási/szolgáltatási tevékenységébe be tudná vonni a mikront, az is írjon bátran.

Remélem, a mikron fejlesztő csapatát fel tudjuk ébreszteni a Csipke Rózsika álmából.

ÍRJATOK!

Köszönöm!

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal