Az Egyesült Államok globális szuperhatalmi státusza nem csak saját gazdasági erejében, katonai kapacitásában és szövetségi rendszerében gyökerezik, hanem – a minket jobban foglalkoztató, dollár világgazdaságban betöltött hegemón szerepében is. Az amerikai zöldhasú a világ legelterjedtebb tartalékvalutája. Az USA a második világháború óta megkerülhetetlen pénzügyi központ, a nyersanyag kereskedelem szintén a dollárhoz van kötve.
A gazdasági szankciók effektív fegyvernek bizonyultak az Egyesült Államok kezében a kihívó országokkal szemben. Ezek negatív hatásait megtapasztalta már Irán, Venezuela, Kuba, Szudán, Kongói Demokratikus Köztársaság és Észak-Korea is. Oroszországot is sújtják szankciók, az amerikai hegemónia elsőszámú kihívójával, Kínával pedig éppen kereskedelmi háború zajlik.
[banner id=”20465″ caption_position=”bottom” theme=”default_style” height=”auto” width=”auto” show_caption=”1″ show_cta_button=”1″ use_image_tag=”1″]
Az Egyesült Államok által szavatolt világrenden a repedéseket épp ezek a feltörekvő államok okozzák. A dollár hegemóniája is veszélybe került. Annak jövője a globális árupiacon dőlhet el, különösen, ami az 1,7 billió dollár értékű olajpiacot illeti. Amióta ’73-ban Nixon letérítette az aranyfedezetről a dollárt és meggyőzte az OPEC államokat arról, hogy a dollárért adják az olajat, a világ olajkereskedelme szorosan összefonódott a dollár sorsával. Az amerikai érdekeket ez persze jól szolgálta, a dollár iránt folyamatosan növekvő kereslet szabad utat nyitott annak, hogy a Nixont követő kormányok következmények nélkül, egyre csak növekvő költségvetési hiányt halmozzanak fel.
A helyzet megváltozni látszik. Oroszország, Kína és más nyersanyag exportáló országok növekvő mértékben fejezik ki ellenérzéseiket a dollár hegemóniájával szemben. A jelenséget Gal Luft, biztonságpolitikai szakértő, dollárellenes ébredésnek nevezi: „Ha Kína olajat vásárol Angolától, gázt Oroszországtól, szenet Mongóliától vagy szóját Brazíliából, számára előnyösebb azt saját valutájában intézni és elejét venni a váltási költségeknek az árucsere mindkét végén. Ez a folyamat már elkezdődött” – írja a szerző.
Luft rámutat, hogy Oroszország és Kína nemrég már megegyezett arról, hogy energiakereskedelmük egy részét jüanban rendezik. Továbbá Kína nyomást gyakorol jelentősebb olajellátóira, Szaúd-Arábiára, Angolára, Iránra, hogy fogadjanak el kínai jüant a nyersanyagért cserébe.
A digitális- és kriptovaluták folyamatos terjedése egy újabb módot biztosíthat a dollárellenes koalíciónak, hogy kibújjanak a dollár egyeduralma alól. Érdekes, hogy az állami irányítású, digitális valuták koncepciója épp ezekben az országokban született meg először. Moszkva központi bankja már jelezte, hogy egy nemzeti digitális valutát indítana, a „kriptorubelt”. Állítólag Venezuelának is segítettek kifejleszteni a Petrót, az olajfedezetű kriptopénzt – bár a legutóbbi hírek szerint az egész projekt eredménytelen maradt. Nagyobb jelentőségű, hogy az Amerika-központú világ ellenpólusaként életre hívott BRICS országok bankjai is vizsgálják a BRICS társulás garantálta digitális pénzek felhasználásának lehetőségeit. Ezen a nyáron egy közös szándéknyilatkozatban fejezték ki Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika központi bankjai, hogy együttműködnek ezen a téren.
A nyersanyagpiac döntő frontja lehet a közelgő dollár hegemónia ellen vívott háborúnak. Hogy pontosan a kriptopénzek vagy a nemzeti digitális pénzek milyen szerepet játszanak majd benne, azt korai lenne megmondani, de a fent vázoltak már okot adhatnak némi spekulációra.
Gal Luft: „A dollárellenes ébredés korábban jön és durvább lesz, mint hiszik” (CNBC) nyomán.
[banner id=”20480″ caption_position=”bottom” theme=”default_style” height=”auto” width=”auto” show_caption=”1″ show_cta_button=”1″ use_image_tag=”1″]