Végleg otthagyni a kriptót?

A következő történet egy nemzetközi fórumon jelent meg. Különböző csoportokban sok hasonlót olvastam és szerintem sokan tudnak azonosulni vele. Az eredeti bejegyzésben a maximális karakterszám elérése miatt az író csak a következő hozzászólásban tudta közzétenni, hogy ő mit tanult az esetből. Ezzel kapcsolatban szeretnélek kérdezni benneteket, de először jöjjön maga a történet:

“Augusztusban ismerkedtem meg a kriptoval és $280-os árfolyamon vettem Ethereumot. Mindent egy lapra tettem fel, ma már tudom ez mekkora hülyeség. Három hétig vártam, de az ár nem mozdult semerre, viszont a csapból is az ICO-k folytak úgyhogy bele vágtam. Az ENJ-be fektetem minden pénzemet, de miután tőzsdére került hatalmasat esett az ára, én pedig több ezer dollár buktam.

Hónapokat vártam mire az árfolyam ismét elérte azt a szintet, hogy veszteség nélkül szálljak ki, amit azonnal meg is tettem. Persze pár nappal később már háromszor annyit ért a token…

Idegileg eléggé kivoltam, de gondoltam újra megpróbálom és vaktában ICX-et vettem azon a napon, amikor a Binance-n megindult a kereskedés. Semmit nem tudtam róla, de végül ez lett a legjobb döntés, amit a kripto pályafutásom során hoztam. Az év végi hullámot meglovagolva megnyolcszoroztam a pénzemet.

Végre, csak erre vártam! Siker és elismerés! A családomban mindenki azt hitte zseniális befektető vagyok. A $800 dolláros mélypontról egészen $17 000 dollárig jutottam.

Aztán az árak zuhanni kezdtek, de nem tettem semmit, csak tartottam. A $17 000-ből pár nap alatt $10 000 lett, de továbbra is bíztam benne, hogy majd ismét emelkedni fog az árfolyam. Végül az augusztusi befektetésemhez képes már csak kétszeres volt a hasznom és úgy éreztem, mint aki elszalasztott egy nagy lehetőséget.

Tudtam hogy a BTC esni fog, ezért egy 100x-os short pozíciót nyitottam és igazam is lett: tényleg esett, de előtte még éppen annyit emelkedett, hogy $11 dollárral meghaladta a likviditási küszöbömet, így ezt a pénzt is elbuktam.

Kimerült vagyok. Úgy érzem, mint akit legyőztek, meghurcoltak. Az elmúlt fél évben kevesebbet aludtam, alig mozogtam. Rájöttem, hogy…. “

Számotokra mi a történet tanulsága? Hogyan viseltétek, amikor először éltetek át nagyobb korrekciós időszakot?

jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel