Mi lesz, ha nem megy fel az árfolyam?

spot_img

Mindenki számára rosszul esett a négy nappal ezelőtti szabadesés, és a csökkenés azóta se állt meg, mégha lassult is. Olyan árakat láthatunk jelenleg a chartokon, amilyeneket nagyon nem szerettünk volna. Hiszen ki nem azért csatlakozott ehhez az egész őrülethez, mert hatalmas pénzeket lehet vele keresni? Persze, érdekes a technológia, és persze, remek lenne, ha a bankok szorítópréséből kikeveredne a világ.

De azért a valódi húzóerő, a valódi kaland az volt, hogy minden alkalommal, mikor ránéztünk az árfolyamra, lehetett álmélkodni, hogy “jéé, múltkor még csak a negyede volt!” És mi szerettük ezt az érzést, mert azt sugallta, hogy végre megtaláltuk a gyógyírt életünk minden problémájára, csak be kell állnunk a végtelen pénzforrás alá! Pláne így érezték azok, akik nem tavaly érkeztek a rendezvényre, hanem már korábban, és nekik direkt módon dolgozott a pénz, és minden árfolyamugrással a saját tőkéjük is nőtt és nőtt.

Bezzeg most, mióta az árfolyamok elvesztették azt a varázslatos tudásukat, hogy kizárólag zöldek; már menten nem olyan izgalmas a bankok kérdése, a blokklánc, meg a többi. 😛

Recovery needs time

Nem tudom, hogy pontosan mi okozhatta a decemberi-januári pánikot. Senki sem tudja, csak elméletek léteznek. De azt tudom, hogy egy ilyen zuhanást (-70%!) nagyon-nagyon nehéz elfelejteni. Nem hiszem, hogy létezne olyan termék a világon, ami – ha túlélte egyáltalán -, nem évek kemény küzdelmével szerezte vissza a befektetői bizalmat. Tehát egész egyszerűen irracionálisak az elvárásaink. Persze, ez itt a kriptopiac, ahol bármi megtörténhet. De gondoljunk csak bele, milyen érzés lehetett nem forint-, de dollármilliók 70 százalékának elégését végignézni. Ezekután még akkor se volna kedve senkinek újra invesztálni, ha lenne miből.

Hadd meséljek nektek egy kicsit régi-régi számokról. 2013 tavaszán-nyarán 120 dollár körül mozgott a BTC. Aztán év végéig 1200 dollárig vágtatott. Egész pontosan december közepén érte el a csúcsot. Majd hirtelen zuhanás következett, és hosszú, oldalazó ereszkedés, egészen 14 nyaráig, ahol nagyjából 70%-os minusszal érte el a leejtő alját. Ugye ismerős a mintázat?

Hogy mennyi idő alatt szedte rendbe magát? 2016 végén érte el újra a 800 dollárt, és februárban az 1000-et. Az bizony sok idő. Nem néhány hónapocska.

The world needs cryptos

Szóval könnyen lehet, hogy nem lesz a Bitcoin idén 25.000. Sőt, lehet, hogy jövőre sem. De előbb-utóbb biztosan. Mert mint láthatjuk, túlélte a totális összeomlást, hiszen itt vagyunk. Terjeszkednek a tőzsdék, születnek az együttműködések, fejlődnek a termékek, jönnek az egyre erősebb ASIC-ek, és így tovább.

Az ipar és a világ már eldöntötte a verdiktet: KELL nekünk a Bitcoin, KELLENEK a kriptók. Csak nem akarunk veszteni rajtuk. Ezért nincs most tőke benne. De ha nem tőkét, hanem a szempárokat számolhatnánk, most is figyel mindenki. Aki egyszer megismerte a kriptókat, nem felejti el. Csak várunk. Várunk a gödör legaljára, amikor is végre érdemes lesz újra pénzt lapátolni bele. Ez a gödör pedig szerény véleményem szerint 4.700 dollár, de ne kérdezzétek, honnan veszem. Satoshi mondta 🙂

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img