Családias, de annál szakmaibb volt a második író-olvasó találkozónk

spot_img

Péntek este nyolctól gyülekeztek az érdeklődők a második Kripto Akadémia író-olvasó találkozón, szűk, családias, de meglehetősen technológia és szakma intenzív volt az esemény. Előkerült egy USA dollár, mely még ezüst fedezettel rendelkezett, fajtájának utolsó példánya lehet, hiszen 1975 szerepel rajta megjelenési évként.

Itt azonban még távolról sem ért véget a rögtönzött pénztörténeti és pénzelméleti vita, láthattunk soproni közösségi pénzt, megtudhattuk, hogy a BKV jegy is egyfajta pénz, természetesen mindez elvezetett oda, hogy a kriptopénzeknél egyszerűen nincs jobb megoldás és nem is lesz.

Ezüst fedezetű dollár 1975-ből, 500 forintos, soproni közösségi pénz, bélyeg, mint a postaszolgáltatás fizetőeszköze, buszjegy, mint pénz, legalábbis pénzhelyettesítő, ez mind-mind nem más, mint egy Joker, amivel az adott platformon (szolgáltatásban, régióban, országban) hozzájuthatunk bizonyos javakhoz, szolgáltatáshoz.

A hölgyek egy kényelmes kanapén ücsörögve beszélték meg, hogy mennyit kerestek az utóbbi időben fiat bónuszok, fizetésemelések, örökségek és ügyes befektetések által, míg a férfiak egy nagy, ám annál kényelmetlenebb asztalnál vitatták meg, hogy mennyit buktak az utóbbi időben kriptopénzekkel.

A technológia átszőtte az estét, a Bar Craft hangulatos helységeiben beszélgetve mellettünk videójáték rajongók ölték halomra egymást gépfegyverekkel, rovarvégtagú karakterekkel és persze válogatott brutalitású kivégzésekkel. Persze hamar előkerült a kereskedés témája, sőt, a kereskedés eszközei is. Kár lenne tagadni, hogy a piac hangulata tükröződött a megjelentek számában is, a kriptopénzek iránti lelkesedés mégis átszőtte az estét.

A következő találkozót januárban tartjuk, várunk szeretettel!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img