Filmajánló: alkotások a 2008-as válságról

spot_img

Nemrég emlékezhettünk meg a 2008-as gazdasági válság, a “hitelválságként” elhíresült krízis tizedik évfordulójáról, ennek apropóján a témában született filmek ajánlójával jelentkezünk. Mi lehetne jobb kikapcsolódás a hétvégén, mintsem a bank- és pénzrendszer visszásságait remek filmekben viszontlátni? Szerintünk semmi, éppen ezért következzenek a filmek!

A nagy dobás (2015)

Parádés szereposztás, sajátos hangulat és történetvezetés, ráadásul ez a film nem kifejezetten a válságról szól, hanem a válság előtti évekről, méghozzá különösen izgalmas formában. Egymástól független, egy-egy ponton mégis összefüggő események, szereplők és szándékok, folyamatos izgalom, feszes, egyben nyomasztó az egész.

A film tanúsága szerint ugyanis voltak olyanok, akik 2008 előtt már évekkel átlátták, hogy mi fog történni, köztük befektetési tanácsadók, ügyeskedők, feltörekvő fiatalok. Az első gondolatuk természetesen nem az volt, hogy figyelmeztessenek bárkit is, hanem igyekeztek előnyt, méghozzá sok-sok millió dollárnyi előnyt kovácsolni a közelgő válságból.

Brad Pitt, Christian Bale, Steve Carell és Ryan Gosling megshortolta az egész amerikai gazdaságot.

Sikerrel járnak, ám egy olyan sikerről van szó, amire senki sem lehet büszke, a film remekül adja át a kibontakozó események és az egész akkori világ keserű hangulatát. Ebben a filmben a nyertesek is vesztesek, még az is rosszul jár, akiről úgy tűnik, hogy az élet császára. Persze senki sem veszít annyit, mint a hétköznapi emberek.

Bennfentesek (2010)

A lista második szereplője nem játékfilm, sokkal inkább klasszikus dokumentumfilm. Annak viszont kiváló, számos szakember, sőt, a válság “főszereplői”, különböző pénzintézetek vezetői is megszólalnak benne. Egészen addig, amíg nem kapnak kellemetlen kérdéseket, ezen a ponton többnyire sértődötten távoznak a forgatásról.

Izgalmas film, annak ellenére, hogy nem egész estés mozi, mégis szórakoztató, pontosabban elkeserítő. Érdemes megnéznie mindenkinek, aki szeretné jobban megérteni a 2008-as válság mögött húzódó miérteket, a torz rendszer belső logikáját. Természetesen az is kiderül, hogy szinte semmilyen érdemi változást nem sikerült bevezetnie a világnak, amivel elkerülhetnénk a megismétlődést.

Tőzsdecápák – a pénz nem alszik (2010)

A legendás Tőzsdecápák folytatásának első jelenetében Michael Douglas elhagyja a börtönt, a személyes tárgyai között szerepel többek között egy tégla méretű telefon, ezzel is jelezve a nézőnek: bizony hosszú büntetést érdemeltek a tettei. Persze mindeközben a világ mit sem változott, hasonszőrű “cápák” továbbra is ugyanúgy, ugyanazzal a mentalitással dolgoznak különböző piacokon.

A történet középpontjában Jacob Moore, a Shia LaBeouf formálta fiatal bróker, kellően idealista ahhoz, hogy egy jobb világért dolgozzon, kellően okos ahhoz, hogy egy idő után átlássa: ennek szinte semmi esélye. Mégis megpróbálja a cápák ellen fordítani saját fegyvereiket, nem teljesen sikertelenül. A válság persze egy idő után kirobban, láthatjuk annak üzleti, ezen keresztül emberi következményeit egyaránt.

Jó hétvégét, kellemes kikapcsolódást kíván mindenkinek a Kripto Akadémia teljes stábja! Ha eszedbe jutnak még a témában született filmek, oszd meg velünk egy komment formájában!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img