Elérkeztünk a mainstream csúcsára: bitcoin a Scrabble-ben

spot_img

Vannak hírek, amik megírják saját magukat, nem igényelnek különösebb körítést:

A Scrabble hivatalos szótárában megjelent a “bitcoin”, mint elfogadott, tehát “kirakható” szó.

A kézikönyv hatodik kiadásában nem a bitcoin az egyedüli újonc, mostantól érvényesek a következő szavak is: facepalm, emoji, listicle. Utóbbi a list, vagyis lista, és az article, vagyis cikk szavak házasságából született, olyan szerzeményekre utal, amik rövid mondatokból, vagy képekből állnak, listaszerű felsorolásban.

A Redditre töltötte fel egy lelkes user a könyvecskét, “we have gone mainstream”, azaz bekerültünk a mainstreambe felkiáltással. Könnyen tűnhet úgy, hogy ennek a hírnek nincs túlságosan nagy jelentősége, hiszen csak egy társasjátékról van szó, ennek semmilyen hatása sem lehet az árfolyamra, az elterjedésre, semmire.

A hivatalos Scrabble játékosok szótára, hatodik kiadás, mely immár a “bitcoint” szót is tartalmazza.

Természetesen tény és való, önmagában az, hogy mostantól a “bitcoin” szót alkotó karakterek egymásutánja is érvényes lesz a játékben nem oszt, nem szoroz, nincs túlságosan nagy jelentősége.

Azt is látnunk kell azonban, hogy a Scrabble több, mint társasjáték, sokkal inkább egy kultúrális jelenség, ami évtizedek óta része a nyugati világnak. Rendkívül gazdag története, sőt, történelme van a játéknak, melyet egy listicle formájában mutatunk be:

  • 60 éve született
  • Először “Lexico” néven futott
  • Később “Criss Cross Words” néven jelent meg
  • Végül Scrabble néven lett sikeres
  • Az első 2400 játékon 450 dollárt vesztettek az alkotók
  • Nagy-Brittania otthonainak 53%-ában van egy Scrabble
  • Az USA-ban minden harmadik háztartásban van egy Scrabble
  • A “Muzijks” szóval nyerhetünk a legtöbbet az első megmozdulásunkkal, ez a paraszt szó orosz megfejelője
  • 1998-ban, a Wembley stadion adott otthont a legnagyobb Scrabble játéknak, minden betű hat négyzetméteres volt, két erős embernek kellett emelgetnie
  • 4000 Scrabble klub van világszerte
  • 121 országban több mint 150 millió Scrabble-t értékesítettek
  • 29 nyelven érhető el a játék
  • Óránként 30 000 játékot kezdenek el világszerte
  • 1996-ban letartóztattak egy nőt, aki egy Scrabble táblával vágta fejbe férjét
spot_img
spot_img
spot_img
spot_img