Az elektromos cigaretta sorsára juthat a Bitcoin?

Megosztom

Ahogy arról a hazai média is beszámolt tegnap, Donald Trump amerikai elnök drasztikus lépésekre készül az elektromos cigaretták kapcsán felmerült megbetegedési- és halálozási esetek elszaporodása miatt. A napvilágra került információk szerint bő 450, a tüdőt, és a légzőszerveket érintő, életveszélyes állapotban kórházba került betegről van tudomása a hatóságoknak, tegnap Idaho államban újabb két fiatal vesztette életét, ezzel a halálos áldozatok száma hatra emelkedett.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mi lehet a szörnyű esetek pontos oka, a betegeket vizsgáló orvosok is tanácstalanok. Az események hatására Trump váratlanul bejelentette, hogy a kormány szigorú szabályozásra készül, Alex Azar egészségügyi miniszter hamarosan közzéteszi döntéseiket, úgy tűnik a teljes tiltás a jelenlegi elképzelés.

Az eset kapcsán a jól ismert iparági szakkomentátor, és kripto-vállalkozó, Tom Lee arról beszélt a Twitteren, hogy ugyanez akár a bitcoinnal is megtörténhet, hiszen ebben a kormányzatban “semmi sem megy túl a határokon”, szerinte bármi megtörténhet. Az nem egészen világos azonban, hogy egy halálos áldozatokat szedő termék, és egy újszerű pénzügyi eszköz között miért vont párhuzamot Lee.


Az mindenesetre biztos, hogy idén júliusban, amikor – ismét – 10 000 dolláros árfolyamnál járt a legismertebb kriptopénz, a repuklikánus elnök határozott tweet-ben állt ki a kriptopénzek ellen:

Lee tweet-jére reagálva egy kommentelő hozzátette, hogy százezer dolláros árfolyam lehet az az érték, aminél az elnök tiltást rendel el. Az ismét meglehetősen légbőlkapottnak tűnő megjegyzésre Lee nagy egyetértésének adott hangot, kissé úgy tűnik, hogy a cirkuszi hangulat fontosabb, mint a higgadt mérlegelés.

Mégsem példa nélküli

Van azonban egy ok, amiért mégsem teljesen komolytalan Lee megjegyzése, ez nem más, mint az úgynevezett “executive order”, magyarul talán: vezetői rendelet. Ez nem más, mint egyfajta Jolly Joker az elnök kezében, szinte bármiről, és bárhogy dönthet, ezzel a kártyával az keresztül fog menni.

Vagy nem.

Az USA politikai berendezkedése ugyanis a sokszor emlegetett fékek, és ellensúlyok rendszerének bonyolult láncolataiból épül fel, az elnök hatalma óriási, az executive order is valós lehetőség, mégis nehézkes minden alkalommal keresztülvinni egy ilyesfajta – sokszor drasztikus – akaratot.

Mégis vannak extrém esetek az ország történelmében, mint például az ötvenes évek egyik emlékezetes mozzanata, amikor a bátrak hazája, a szabadok földje egy tollvonással az elnök, és a kormány ellenőrzése, és befolyása alá vonta az ország összes acélgyárát, feltehetőleg egy esetleges újabb háborúra való felkészülés jegyében.

Nem ritka az executive order használata, Trump elnök például 122 alkalommal élt az eszközzel, az abszolút rekorder Roosevelt volt, aki 5322 elnöki rendeletet hozott, bizonyára a világháború tette indokoltá a gyakori önkényt. Washington óta ütemesen nőtt az executive order használatának gyakorisága, a világégés jelentette a totális csúcsot, ám például Barack Obama is közel 300 alkalommal hozott drasztikus döntést.

Az biztos, hogy az alkotmány második cikkeje ruházza fel a mindenkori elnököt ezzel a hatalommal, egy executive order automatikusan törvényi erővel rendelkezik, mégsem teljesen egyértelmű az azonnali hatályossága, pontosan a fékek, és ellensúlyok rendszere miatt. Az mindenesetre egészen biztos, hogy egy elnök nagyon sokat el tud érni, ha úgy látja, hogy executive order-t kell hoznia.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel