Mikron helyzetjelentés 2020

Megosztom

A Mikron csapata legújabb helyzetjelentésében az elmúlt fél évet és a 2020-ban várható újításokat taglalja. Ezt közöljük alább. Nézd meg az eredeti posztot is a Facebook-on.

A Mikron főhálózata körülbelül másfél évvel ezelőtt indult el, és sikeresen működik nem csak maga a hálózat, de a jutalomprogram is. A hálózat stabil, az idő 100%-ban működött. A jutalomprogram közel egy éve működik sikeresen.

A jutalomprogram nemrég egy kisebb mérföldkövet is elért: sikerült egy tárcafuttató felhasználónak egy millió mikront összegyűjtenie, amivel harmadik szintű stakelés vált számára elérhetővé. Ő már napi ötezer mikront kap, amiért Mikron node-ot futtat.

A Mikron hálózat jelenleg, a fentiek mellett már minden eszközről hozzáférhető, hála a webes tárcának. A webes tárcának használatával nem kell semmit telepíteni a gépedre vagy mobilodra, hanem a böngészőből minden utalásodat kényelmesen és gyorsan el tudod végezni.

A jelenlegi három szoros partnerrel a tervek szerint folytatódott és folytatódik a jövőben is az együttműködés. Ma Magyarországon, a területén piacvezető közösségeket tud támogatni a Mikron. Ezek a Kripto Akadémia – a kriptopénzek területén, a Hathárom, a sportfogadás területéről és a Póker Akadémia, ami a magyar pókeresek központja.

A csapat legfontosabb fejlesztése 2020-ban egy mikron piactér lesz. A tervek szerint idén az év első felének végére jelenik meg. A mikron.io-n belépve bitcoin ellenében cserélheted majd a mikronjaidat, vételi- és eladási ajánlatokat adhatsz meg.

Amíg a piactér nem készül el, a Discord csatornán folyik a mikronok cseréje, általában privátban, két ember között. Ennek szeretne a csapat egy jobb és biztonságosabb felületet adni, a piactér pedig minden igényt kielégít majd és ez a fejlesztés lesz a fókuszunkban az idei évben.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel