Hatalomátvétel a Steemen

spot_img

Február közepén a Tron felvásárolta a Steem blokklánc fejlesztését végző céget, hogy magába olvassza az ezen futó platformokat, például a Steemit blogger oldalt. Az adásvétellel hozzájuk kerültek a cég tulajdonában lévő tárcák is, amikben jelentős mennyiségben találhatóak olyan előbányászott tokenek, amelyek ~40%-os döntéshozatali erőt jelentenek a Steem jövőjét meghatározó konszenzus szavazások során.

A Steem alapítói számos helyen, például videókban és a roadmapjükben is ígéretet tettek arra, hogy sohasem fognak visszaélni ezzel a hatalommal, amit be is tartottak, a közösség azonban  kétségbe vonta az új tulajdonos, a Tron mögött álló Justin Sun szándékait, ezért biztos ami biztos, egy forkkal tették lehetetlenné, hogy élhessen a szavazati jogaival, amit ő nem hagyott annyiban.

Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy Justin Sun tegnap egyszerűen fogta magát és kizárta a Steem blokkláncot felügyelő 20 legnagyobb node-ot a döntéshozatali folyamatokból. (Ez azért fontos, mert a TOP 20-ból 17 beleegyezésére van szükség egy nagyobb változtatást jelentő hard fork végrehajtásához.)

A hatalomátvételhez szükséges szavazati jogokat úgy szerezte meg, hogy a Binance, a Huobi és a Poloniex tőzsdék tegnap neki adták át, a felhasználóik által náluk elhelyezett tokenek után járó szavazati erejüket.

Ez óriási felháborodást váltott ki a Steemit közösség tagjaiból, nem sokkal később pedig a Binance igazgatója is jelezte, hogy a visszajelzések alapján valószínűleg vissza fogják vonni a szavazatukat.

https://twitter.com/cz_binance/status/1234574737768095746?s=20

A dolog azonban korántsem ennyire egyszerű:

  • Ha a Binance nem vonja vissza a szavazatát, akkor hozzásegíti Sun-t, hogy a közösség akarata ellenére átvegye a hatalmat a Steem fölött.
  • Ha visszavonja, egy szabály miatt akkor is 13 hétre mozdíthatatlanná válnak a felhasználók tőzsdén tárolt és szavazati erő képviselő Steem tokenjei, vagyis 3 hónapon keresztül nem lehet majd azokat kifizetni az ügyfeleknek.

Ma hajnalban egyébként Justin Sun is közzétett egy állásfoglalást, ami szerint ő hackereknek tekintette azokat, akik elvették a szavazati jogait, és a kizárásukat tartotta az egyetlen lehetséges eljárásnak, hogy megvédje a Steem-et. Megígérte, hogy a döntéshozatali jogokat azonnal visszaadja a közösség kezébe, ha már biztos lesz benne, hogy a gonosztevők nem szabotálják tovább a Steem fejlesztését.

A szavazati jogokat rangsoroló listán egyébként jól látható, hogy a Sun által létrehozott és szavazati joggal felruházott kamu fiókok mögött alig néhány ember áll, miközben a valódi közösséget képviselő node-okat több ezren támogatják.

Miközben a Steemit vezető fejlesztője lemondott a posztjáról, több vita bontakozott ki arról, hogy a tőzsdéknek jogában áll-e a felhasználóik tulajdonában lévő tokeneket önkényesen felhasználni az ehhez hasonló szavazások során.

Valószínűleg folytatása következik…

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img