Pont koronavírussal fertőzőtt vérmintát ne vásárolhatnánk bitcoinért?

spot_img

Gazdasági szempontokat figyelembe véve, a koronavírus-járvány kitörésének nem csak vesztesei, de nyertesei is vannak. Közéjük tartoznak például azok az üzletek, amelyek a lakosság aggodalmaira alapozva emeltek, a máskor egyébként teljesen hétköznapinak számító termékeik árán.

Szabad piac és kapitalizmus ide vagy oda, ezt a fajta nyerészkedést nem mindenhol nézik jó szemmel. Az Amazon például kitiltotta oldaláról azt az amerikai férfit, aki 3 nap alatt több, mint 2000 km-t vezetett le azért, hogy felvásárolhassa a környék összes kézfertőtlenítőjét.

A flakonokat ezt követően $7 – $70-os (2 000 – 21 000 Ft-os) áron kezdte el értékesíteni az online piactéren, ám nagyjából 300 eladott üveg után befagyasztották az ő, és még sok más hozzá hasonló tevékenységet végző kereskedő fiókját. A férfinak jelenleg fogalma sincs arról, hogy mihez kezdjen a garázsában felhalmozódott több, mint 17 000 üveg maradék kézmosó folyadékkal.

Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy az online feketepiacokon is akadnak olyanok, akik igyekeznek hasznot húzni a globális pánikból. Miközben egyesek orvosi maszkokat próbálnak meg nagy tételben is értékesíteni…

…mások koronavírussal fertőzött vérmintákat kínálnak fel eladásra.

Mindeközben a darknet piactereit korábban uraló “tisztességes” amfetamin kereskedőkre pedig igencsak nehéz idők járnak:

“A kristálymet elkészítéséhez szükséges prekurzor folyadékot Kínából szoktam megrendelni, de most hogy leállt a szállítmányozás, csak Mexikóból tudok venni ötszörös áron.” – panaszkodott valaki a Dread-en, az online feketepiacok fórumán.

Visszatérve a járványra, szerencsére azért még az internet legsötétebb bugyraiban tevékenykedők között is akadnak olyanok, akik nem csak a pénzre hajtanak, hanem a maguk módján próbálnak tenni valamit a járvány megfékezéséért.

A kiberbűnözők és drogdílerek termékei közötti böngészést elősegítő ‘Kilos’ darknetes kereső oldal például ingyenes kiemelést ajánlott fel azoknak az eladóknak, akik orvosi felszerelésekkel is rendelkeznek, és vállalják, hogy a tőlük rendelt kábítószeres csomagokba néhány ajándék védőmaszkot, kesztyűt vagy fertőtlenítőt is elhelyeznek.

“Egyes embereket a világon semmi sem fog megakadályozni abban, hogy beszerezzék a napi adagjukat. Legalább ennyit tegyünk meg azért, hogy egy kicsit nagyobb védelmet biztosítsunk nekik és a körülöttük élőknek. “

Ez utóbbinál mi sem adhatnánk jobb tanácsot, tehát vigyázzatok magatokra ti is, óvjátok a szeretteiteket, figyeljetek oda a körülöttetek élő idős emberekre, a higiénia terén pedig mutassatok példát mások előtt, hiszen sohasem lehet tudni.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img