34 millió dollárnyi fekete pénz mozgott DeFi-ben 2020 során

spot_img

Bizony még mindig nem tud megszabadulni a kétes forrásokból származő összegektől a piac, ez minden bizonnyal még sokáig így is marad. Sőt, ahogy egyre nagyobb súlya lesz a területnek, arányaiban úgy kap egyre nagyobb teret az alvilág is, mint kiderült, már a DeFi is célkeresztbe került.

A Chainalysis blokklánc elemzőcég beszámolója szerint a tavalyi év során bő 34 millió dollárnyi tőkét mozgattak át különböző DeFi projekteken a bűnözők, talán nem is olyan jelentős tétel ahhoz képest, hogy a DeFi pulse összesítése szerint jelenleg mintegy 26,66 milliárd dollár van ezekben a rendszerekben.

Sőt, a 34 millió dolláros érték még a DEX-eken belül is kicsinek számít, hiszen mindössze 0,02 százalékáról van szó a teljes forgalomnak, azonban szakértők szerint az idei év során kétségtelen, hogy emelkedés várható.

A DEX világán átmozgó tőke nem mellesleg mintegy 144,3 milliárd dollár volt a óév során, igazán szép eredmény, ami természetesen összhangban van a terület teljes fejlődésével:

Ami a fekete pénzeket illeti, azok alakulása pedig így nézett ki az elmúlt 3 év során:

Persze az elemzők azt is hozzáteszik, hogy időbe telik egy teljes év áttekintése, még nincsenek maradéktalanul kész, így a 2020-as számok még emelkedhetnek. A DeFi platformokon semmiféle humán kontroll nincs a tranzakciók felett szemben a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokkal, így ideális terpet jelentenek a kiberbűnözők számára.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img