Bitcoin tőzsdéken köthet ki az amerikai segélycsomag egy része

spot_img

Az Egyesült Államok elnöke csütörtökön írta alá azt a törvényt, ami egy 1400 dolláros gyorssegéllyel fogja kisegíteni a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő amerikai állampolgárokat. A stimulus csekkeket, vagy ahogy csak az interneten becézik, a stimmi-t ezen a héten fogják kézhez kapni az ország lakosai. Az interneten keringő információk alapján a bankszámlákon március 17-kerülhet jóváírásra az összeg.

Tavaly márciusban Trump elnök egy hasonló, 1200 dolláros támogatás kiutalásáról döntött, aminek egy tekintélyes része végül a tőzsdéken kötött ki, az egekbe tornászva ezzel sok részvény árfolyamát. Sok elemző úgy véli, hogy mindez idén is megismétlődhet, azzal a különbséggel, hogy a részvények mellett most már a bitcoin is ott lehet majd sok kisbefektetők bevásárló listáján.

Tavaly a legnagyobb amerikai kripto tőzsde, a Coinbase hozta nyilvánosságra az alábbi grafikont, ami a segélyek kiutalásának napján megnövekvő forgalmukat ábrázolta. A beutalások átlagos mérete 1200 dollár volt, vagyis megegyezett az állami támogatás összegével.

Ha idén még többen döntenek úgy, hogy bitcoin vásárlásra költik az államtól kapott pénzt, az hozzásegíthet minket a következő nagyobb előrelépés megtételéhez, aminek a csúcsa egy sokak által használt technikai indikátor alapján akár 76 000 dollár is lehet.

A 0.5-ös Fibonacci szintről ismét az 1.6-osig fogunk emelkedni?

Habár 60 000 dollár környékén már sokan drágának tartják, bizonyos jelek szerint nem csak a hétköznapi, de még a nagybefektetők is javában vásárolhatnak ezeken a szinteken. Mivel kilétük egyelőre nem ismert, vannak akik azt feltételezik, hogy az ezzel kapcsolatos bejelentéseket is a stimulus csekkek beérkezésének idejére tartogathatják.

További hírekért és elemzésekért csatlakozz a Discord csatornánkhoz és kövess minket a YouTube-on is.

Valaki 600 millió dolláros tételekben kezdett el bitcoint vásárolni

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img