Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a SATOSHI drónfotó

spot_img

Mi is csak tegnap láthattuk először, úgy örültünk a szoboravatón készült drónfotónak, mint gyerek a szánkónak karácsonykor! Nem titok, hogy az ötlet miszerint a “We are all Satoshi!” jelmondatot egy legifotóval jelenítsük meg, amin a testünkkel írjuk ki a “SATOSHI” szót az utolsó napokban jött, nagyon kevés időnk volt felkészülni.

De nem csak időnk nem volt elég, szakértelmünk sem. Nem könnyű egy kisebb tömeget megmozgatni, irányítani, rábírni az együttműködésre. Legalábbis ezt hittük, de tévedtünk, mert fantasztikusak voltatok mindannyian, remekül ment az egész! Köszönettel tartozunk Balog Richárd rendezvénykivitelezőnek is az UpStage-től, aki csípőből hozta a megoldást, kimérte és megtervezte, hogy kinek pontosan hova kell majd állnia.

Köszönettel tartozunk BLNT kollégánknak is, aki remek grafikai tervekkel segítette Richárdék munkáját, végül, de nem utolsó sorban Nagy Koppánynak is, ő volt a ceremóniamester, aki koordinálta a folyamatot, az ő hangját hallhattátok a hangfalakból. Koppány nélkül sem sikerülhetett volna, hiszen nagyon kellett a kreativitása, amivel olyan pózokat talált ki, mint a “Christiano Ronaldo”, amivel rávezett mindannyiunkat a helyes testtartásra.

Lesznek majd videók is, de most lássuk a lényeget, íme SATOSHI a levegőből:

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img