Mégsem rohannak annyira a kriptopénzekhez az oroszok

spot_img

Az ukrajnai háború kezdete óta nem csak a kriptós közösségben, de a szabályozók berkein belül is felmerült a szankciók kriptopénzekkel történő kikerülésének kérdése. Azokkal ugyanis lehetőség nyílik a hagyományos pénzügyi infrastruktúrán kívül tranzaktálni. Így szankcionált egyének és vállalatok számára kiskaput jelenthet kriptopénzeket használni.

A legtöbb nyugati ország már lépett az ügyben és bejelentette, hogy a kriptopénzes tranzakciók ugyanolyan tranzakciónak minősülnek, mint bármelyik másik, ezért a szankciók ugyanúgy vonatkoznak azokra is. Az USA-ban és Európában működő mindegyik kriptotőzsde és váltó jelezte, hogy a szankciókat betartják és eleget tesznek a törvényi kötelezettségüknek.

De mennyire jelent valós veszélyt, hogy az orosz oligarchák majd kriptopénzekkel menekítenék ki a vagyonukat az országból? Jonathan Levin szerint egyelőre semennyire.

Jonathan Levin a társalapítója és a stratégiai igazgatója a Chainalysis-nak, a leghíresebb blokklánc elemző vállalatnak. Ők a pénzügyi hatóságok és a bűnüldözés számára biztosítanak elemzéseket és segítenek a kriptopénzeket használó pénzmosás és illicit finanszírozás felderítésében.

A Bloomberg Technology-nak adott interjúban Levin mesélt arról, hogy követik az orosz kriptopénz mozgásokat

“Figyelemmel követünk minden kriptopénzes belépő- és kilépő pontot az orosz gazdaságban, valamint keressük azokat a likviditás változásokat vagy volumen kilengéseket, mintázatokat, amik segíthetnek felderíteni a rendszerszintű változásokat az oroszok kriptopénz használatában.” 

“Eddig még rendszerszinten nem tapasztaltuk, hogy kriptopénzeket használnának arra, hogy szankciókat kerüljenek meg.”

 – mondta Levin az interjúban.

A másik harcoló fél viszont aktívan használja a kriptopénzeket. Ukrajnában nem csak civil szervezetek, de a kiberbiztonság és a kormány is fogad támogatásokat kriptopénzekben. Ebből a forrásból közel 90 millió dollárt gyűjtöttek össze eddig.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img