Továbbra is akadoznak a bitcoin rakétái, kártalanítják az UST tulajdonosokat

spot_img

Egyelőre nehezen tudunk szabadulni a múlt csütörtökön elért 25 300-as mélypont vonzáskörzetéből. A kitörni próbáló árfolyam rendre visszatér az aznapi kereskedés által meghatározott szintek közé.

A grafikonon szabad szemmel is jól látható üresség tátong az árfolyam jelenlegi tartózkodási helye és a kialakult mélypont között. Az esetek többségében az ekkora, több mint 20%-os elmozdulást jelentő tereket nem szoktuk csak úgy magunk mögött hagyni.

Az emelkedés során keletkező leszúrások alatt (szaggatott vonal) sok stop loss megbízás található. A piac általában visszatér ezekhez, hogy próbára tegye az ilyen régiók erősségét. Ezt akkor is érdemes észben tartani, ha rövid távon további emelkedésre kerülne sor.

A mai nap folyamán az amerikai jegybank több tagja, köztük annak elnöke fogja kommentálni a piacok és gazdaság állapotát. Közülük az első magyar idő szerint 14:00-kor, maga az elnök 20:00-kor fog megszólalni. Az elmúlt hónapokban már volt példa arra, hogy az ehhez hasonló eseményeken elhangzottak adjanak határozottabb irányt a kereskedésnek.

Újabb részletek láttak napvilágot a Terra összeomlásáról. Mint kiderült, a csapat a múlt héten szinte teljes egészében értékesítette a március és április hónapokban felhalmozott, több mint 80 000 bitcoint jelentő pénzügyi tartalékát, amit az UST stabil coin 1 dolláros árfolyamának stabilizálására próbált meg felhasználni. Ez a kísérlet végül kudarcot vallott, a közel 3 milliárd dollár értékű eladás pedig szerepet játszhatott a piaci összeomlásban.

A Terra pénzügyi tartalékainak összeomlás előtti és utáni állapota

A Terra kincstár maradékát a jelenleg 9 centet érő UST stabil coin károsultjainak kártalanítására fogják felhasználni és emiatt értékesíteni. Ebből egy jelentősebb, másik kriptopénzt is érintő szeletet 60 millió dollárnyi AVAX fog jelenteni. Ez az elmúlt napok átlagos 24 órás AVAX keereskedési forgalmának nagyjából 10%-át teszi ki, vagyis ha kisebb szeletekben (és nem egyszerre, market áron) hajtják végre az eladást, akkor az nem feltétlen kell, hogy bedöntse az Avalanche árfolyamát.

A kártalanítás során a kisbefektetőket részesítik majd előnyben, tőlük haladnak a vagyonosabb UST birtokosok felé

A Terra összeomlásával kapcsolatban tegnap egy érdekességet is megosztott a külvilággal CZ, a Binance vezetője. A tőzsde 2019-ben hárommillió dollárt fektetett a Terrába, amiért 15 millió LUNA-t kaptak cserébe. A csúcsponton ez a mennyiség 1.6 milliárd dollárt ért, vagyis több mint 500 szoros megtérülést hozott az eredeti befektetéshez képest. A váltó ennek ellenére sem nyúlt az összeghez, mert bízott a projekt hosszú távú sikerében. Ez a 15 millió LUNA azóta is ugyanabban a tárcában pihen, de már csak kevesebb, mint 3000 dollárt ér.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img