Szabadságvesztésre ítéltek egy brooklyni férfit, aki Coinbase-alkalmazottnak adta ki magát, és közel száz embertől csalta ki kriptovagyonát. Az áldozatok vesztesége kb. 16 millió dollár (több mint ötmilliárd forint) volt.
Ronald Spektor elismerte bűnösségét a 31 vádpontból álló ügyben. A vádak között pénzmosás, nagy értékű lopás és lopott vagyon birtoklása is szerepelt. A brooklyni ügyészség 21 éves büntetést kért, a bíróság azonban végül egy vádalkuban meghatározott, enyhébb ítéletet szabott ki.
Engedély nélküli tőzsdén tartod a kriptód?
Július 1. óta EGT-ben csak MiCA-engedéllyel lehet kiszolgálni az európai ügyfeleket. Az OKX megszerzett minden engedélyt – és aki most költözik át, akár 8% bónuszt kap az új befizetésére!
[Váltok szabályozott tőzsdére →]
Biztonságos tárcát ígért az áldozatoknak
Az ügyészség szerint Spektor körülbelül egy éven keresztül működtette a csalást. Coinbase-képviselőként kereste meg a felhasználókat, és azt állította, hogy egy hacker hozzáférhetett az eszközeikhez. A sértetteket ezután arra kérte, hogy kriptójukat helyezzék át egy biztonságos tárcába. Az áldozatok azt hitték, hogy kizárólag ők férnek hozzá az új címhez, de valójában Spektor is hozzáfért ezekhez.

A nyilvános iratok nem részletezik, hogy Spektor miként szerezte meg az érintett ügyfelek elérhetőségeit, a Coinbase mindössze annyi közölt, hogy az adatok nem a vállalat rendszerének feltöréséből származtak.
Feltételezések szerint Spector az úgynevezett social engineering, a pszichológiai manipuláció egyik változatával próbálhatott visszaélni. Az ilyen támadásoknál a csaló egy ismert vállalat, bank vagy hatóság képviselőjének adja ki magát, és egy sürgős veszélyhelyzetre hivatkozva veszi rá az áldozatait egy gyors utalás végrehajtására, mielőtt azok alaposabban átgondolhatnák a lehetőségeiket.
Sektor a megszerzett kriptót több tőzsdén keresztül próbálta tisztára mosni. A pénz egy részét más kriptovalutákra cserélte vagy készpénzre váltotta, egyes esetekben pedig ajándékkártyák vásárlására vagy online szerencsejátékra használta fel.
A blokkláncon követhető maradt a pénz útja
Az ügyészség korábbi közleménye szerint a nyomozók a tranzakciós adatok és blokkláncelemzés nyomán jutottak el addig, hogy házkutatás tartsanak az elkövetőnél, és az itt lefoglalt bizonyítékok alapján bizonyítsák a bűnösségét. Spektor otthoni IP-címét például több olyan tárcával és tőzsdei fiókkal is összekötötték, amelyeken az eltulajdonított kripto megfordult.
Az ügyészség szerint Spektor Telegram és Discord csoportokban is beszélt a csalásokról, dicsekedett az akcióival, egy üzenetében pedig arról írt, hogy hatmillió dollárnyi kriptót veszített szerencsejátékon. A bíróság a most szeptemberben kiszabott ítéletben mind a 16 millió dolláros kár megtérítésére kötelezte, és lefoglalt tőle további 500 000 dollár értékű kripto és más jellegű vagyonelemet.
4-12 évet kapott
A négytől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés egy New Yorkban gyakran alkalmazott, határozatlan tartamú büntetés. A bíróság ilyenkor meghatározza a kötelezően letöltendő minimumot és a büntetés felső határát. Spektor a négyéves minimum letöltése után kerülhet először egy feltételes szabadságról döntő testület elé, ami megvizsgálja többek között a börtönben tanúsított magatartását és az esetleges szabadlábra helyezés körülményeit. Elutasítás esetén továbbra is börtönben maradhat, de legfeljebb a tizenkét éves felső határig tarthatják bent. Ha korábban feltételesen szabadlábra helyezik, a büntetés hátralévő részét akkor is folyamatos felügyelet alatt kell töltenie.



