A Wall Street Journal értesülései szerint a Trump család titokban, 500 millió dollárért értékesítette az általuk alapított kirptós vállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) közel felét egy emírségekbeli sejk számára.
A lap által megszerzett dokumentumok szerint az Abu-Dzabiban bejegyzett Aryam Investment 1 nevű befektetési cég 49 százalékos részesedést vásárolt a World Liberty Financialben. A vevő Tahnoon bin Zayed Al Nahyan sejkhez köthető, aki az Egyesült Arab Emírségek nemzetbiztonsági tanácsadója, valamint több jelentős technológiai és befektetési csoport felügyeletének a tagja.
Az 500 millió dolláros vételár felét előlegként fizették ki. Ebből 187 millió dollár közvetlenül a Trump család által ellenőrzött vállalatokhoz, míg a maradék a projekt társalapítóihoz és üzleti partnereihez került.
A WLFI alapítói
Az ügyletet állítólag tavaly januárban, mindössze néhány nappal Donald Trump második elnöki beiktatása előtt kötötték meg.
A megállapodás részeként az Aryam Investment két vezetője, akik egyúttal az emirátusi G42 mesterségesintelligencia-vállalat felső vezetéséhez is tartoznak, bekerültek a World Liberty Financial ötfős igazgatótanácsába. A kriptós szolgáltatásokat is nyújtó WLFI ezután nemzeti szintű banki engedélyért folyamodott az Egyesült Államokban, aminek elbírálása jelenleg is folyamatban van.
Ugyancsak az üzletkötést követően, 2025 májusában megállapodás történt arról, hogy az Egyesült Államok évente 500 000 fejlett amerikai mesterségesintelligencia-chipet juttat az Egyesült Arab Emírségek számára.
A korábbi, Joe Biden vezette adminisztráció idején ezeknek az exportját szigorúan korlátozták nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Szakértők szerint az engedélyezett mennyiség elegendő lehet a világ egyik legnagyobb AI-adatközpont-hálózatának kiépítéséhez. A chipek kb. 20%-a G42-höz kerül.
A hírek megjelenése súlyos összeférhetetlenségi kérdéseket vetett fel. A Trump család szóvivője szerint minden jogszabályt betartottak, az ügylet pedig szokványos üzleti tranzakció volt.




