Egy floridai bitcoinbefektető a közösségi oldalán közölte, hogy szándékosan nem fizette be időben az adóját, a nála maradó pénzből pedig bitcoint vásárolt. Az illető azzal számol, hogy a bitcoin többet fog emelkedni, mint amennyibe az amerikai adóhatóság késedelmi kamatai és büntetései kerülnek.
Adófizetés helyett bitcoinvásárlás
A férfi állítása szerint leállította a fizetéséből történő automatikus adólevonást, majd az így nála maradó pénzt bitcoinba fektette. Amikor áprilisban beadta az adóbevallását, nem fizette be a tartozását, hanem megvárta, amíg az amerikai adóhatóság, az IRS értesíti a késedelemről.
Ezután részletfizetési megállapodást kötött a hatósággal, amely szerint három év alatt kell törlesztenie az adótartozását a büntetésekkel és kamatokkal együtt. A férfi szerint az IRS által felszámított 7,55 százalékos éves költség alacsonyabb, mint amekkora hozamot ő a bitcointól vár.
Saját megfogalmazása szerint ezzel gyakorlatilag “egyszemélyes bitcoin-treasury céggé vált”, utalva azokra a tőzsdei vállalatokra, amelyek hitelből, részvénykibocsátásból vagy más pénzügyi eszközökből vásárolnak bitcoint.
Az adóhatóság nem bank
Az adóhatóságok részletfizetési terveit alapvetően nem arra találták ki, hogy valaki szándékosan késleltesse az adófizetést, majd a pénzt befektetésre használja. Ezek a konstrukciók azoknak szólnak, akik nem tudják azonnal vagy határidőre megfizetni az adótartozásukat.
A floridai befektető viszont nem fizetési nehézségről beszél, hanem tudatos stratégiáról: szerinte az állam olcsóbban finanszírozza őt, mint egy hitelkártya, egy személyi kölcsön vagy akár egy lakásfedezetű hitel. Tény, hogy az amerikai személyi hitelek átlagos kamata 2026 júniusában 12,27 százalék volt, ami magasabb, mint az IRS-nek fizetendő teher.
A férfi azt is hozzátette, hogy az IRS kedvezőbb ajánlatával élni szerinte legális, és nem is különösebben nehéz élni vele, mert az adóhatóság online felülete az utóbbi időben felhasználóbarátabbá vált, így könnyen megy rajta az ügyintézés.
Bár egy ilyen rendszer kihasználása elsőre csábítónak tűnhet azoknak, akik hosszú távon nagyon optimisták a bitcoinnal kapcsolatban, több buktatója is lehet.
A kriptopénzek árfolyama továbbra is rendkívül ingadozó. Ha az árfolyam esik vagy oldalaz, a befektető nemcsak a megvásárolt bitcoinon szenvedhet el veszteséget, hanem a kamattal terhelt adótartozásán is.
Amint egy kommentelő megjegyezte, a konstrukció addig lehet kedvezőbb, amíg az ember tudja fizetni az IRS-nek a késedelmi kamatokat, mert ha megcsúszik, további 25 százalékos büntetést róhatnak rá. Egy adózási szakértő szerint pedig a büntetés akár a 75%-ot is elérheti, ha a hatóság tudomást szerez arról, hogy az adózó nem fizetési nehézség miatt kért halasztást, hanem tudatosan befektetési forrásként használta az adótartozást.
Magyarországon sem lenne jó ötlet
Magyarországon a NAV szintén késedelmi pótlékot számít fel, ha valaki csak késve fizeti meg az adót. Ennek mértéke a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt összege. Mivel a jegybanki alapkamat 2026. február 25. óta 6,25 százalék, ez jelenleg nagyjából évi 11,25 százalékos késedelmi pótlékot jelent.
Ezzel szemben a Bankmonitor májusi cikke szerint már több hazai banknál is elérhetők 10 százalék alatti kamatszintű személyi hitelek, a piaci lakáshiteleknél pedig a legjobb ajánlatok már 6 százalék körüli THM mellett is elérhetők.
De még ha a késedelmes adófizetés papíron kedvezőbbnek is tűnne egyes piaci hiteleknél, az akkor sem kezelhető egyszerű finanszírozási eszközként. Ha a késedelemhez valótlan nyilatkozat, szándékos megtévesztés vagy más jogsértő magatartás társul, annak később súlyos jogi következményei is lehetnek. Az “adózás helyett bitcoin stratégia” tehát könnyen veszélyesebbé válhat annál, mint ahogy az egy internetes posztból elsőre látszik. Mivel az állam nem hitelezőként, hanem hatóságként jelenik meg a történet végén, a szereposztás ritkán kedvez a kreatív befektetőknek.



