A Coldcard hardvertárcák szoftverébe került hiba miatt több mint 1300 bitcoint loptak el az érintett felhasználóktól. A veszteség a jelenlegi árfolyamok mellett a 100 millió dollárt is meghaladja. A sérülékenység éveken keresztül észrevétlen maradt, miközben egy utólag végzett mesterségesintelligencia-teszt már könnyen, alig nyolc perc alatt megtalálta a támadók által kihasznált hibát.
A Coldcard tárcák sérülékenységét a tárcák seedgenerálási folyamata okozta. A hiba még egy 2021-es frissítés során került a készülékek firmware-ébe. A seed egy általában 12 vagy 24 szóból álló helyreállító kifejezés, amelyből a tárcához tartozó privát kulcsok előállíthatók. Aki megszerzi vagy ki tudja találni ezt a kifejezést, hozzáférhet a tárcával kezelt bitcoinokhoz.
A seed biztonsága azon múlik, hogy a létrehozásakor elegendő véletlenszerű adatot használ-e az eszköz. Ezt nevezik entrópiának. Ha túl kevés a véletlenszerűség, lecsökkenhet a lehetséges seedek száma, így egy nagy számítási kapacitással rendelkező támadó már találgatással is végigpróbálhatja a lehetséges kombinációkat.
A Coldcard hibája ezt a véletlenszerűséget szűkítette le, így az érintett tárcákhoz tartozó kulcsokat távolról, automatizált próbálkozásokkal is kiszámíthatták. A napokban végrehajtott támadássorozat eddig már több mint 5000 tárcát érintett, melyekről több mint 1300 bitcoin tűnt el. Mindez egyelőre csak becslés, így az okozott kár mértéke a későbbiek során még változhat.
Egy AI-modell nyolc perc alatt megtalálhatta a hibát
Haseeb Qureshi, a Dragonfly Capital befektetője szerint a Coldcard esete azt bizonyítja, hogy a biztonsági verseny egyre inkább költségversennyé alakul. Az egyik oldalon az áll, hogy a támadók mennyi pénzből tudják AI-modellekkel átvizsgálni egy termék forráskódját hibák után kutatva, a másikon pedig az, hogy a gyártó mennyit költ ugyanezeknek az eszközöknek a védekezésben való használatára.
Qureshi egy biztonsági tesztre is hivatkozott, amely alapján a Claude nyolc perc alatt találta meg a százmilliós kárt okozó Coldcard sérülékenységet, míg a GLM 5.2 húsz perc alatt reprodukálta a támadást. Ezen műveletek modellhasználati költsége körülbelül 2 dollár volt.
Ez nem jelenti azt, hogy két dollárból automatikusan el lehetett lopni a tárcákon lévő bitcoinokat. A becslés kizárólag a hiba AI segítségével történő felismerésének és reprodukálásának költségére vonatkozik. A tényleges támadáshoz további fejlesztésekre, automatizációra, jelentős számítási kapacitásra és az érintett címek azonosítására is szükség volt, ami már jóval nagyobb összeget emészthetett fel.
A szám azonban így is érzékelteti a változások mértékét.
Egy összetett kriptográfiai hiba feltárásához korábban tapasztalt biztonsági kutatók hosszú hetek, hónapok alatt végzett munkájára volt szükség. Ha ugyanezt egy bárki által hozzáférhető modell percek alatt el tudja végezni, akkor minden nyilvános forráskód folyamatos és olcsó célponttá válik.
Qureshi szerint minden olyan terméket AI-alapú vizsgálatnak kellene alávetni, amely pénzt, személyes adatokat vagy más érzékeny információkat kezel. Szerinte a kisebb vállalatok emiatt egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek, mert a megfelelő biztonsági ellenőrzések egyre több figyelmet, szakértelmet és folyamatos ráfordítást követelnek.
A legtöbb felhasználó nem tudja ellenőrizni a saját tárcáját
A támadás után ismét előkerült a Bitcoin világában gyakran idézett “don’t trust, verify”, vagyis a “ne bízz, ellenőrizz” elv. Ennek lényege, hogy a felhasználó lehetőség szerint ne mások ígéreteire, hanem saját ellenőrzésére támaszkodjon.
Jameson Lopp ismert kriptobiztonsági szakértő egy podcastban arról beszélt, hogy az elv továbbra is érvényes, a gyakorlati megvalósítása azonban a legtöbb ember számára elérhetetlen.
“Az összetett szoftverek és hardverek ellenőrzése egyszerűen nem megvalósítható a lakosság 99,9 százaléka számára”.
Egy felhasználó elméletileg átnézheti egy nyílt forráskódú tárca programját, ellenőrizheti a firmware-t, és megvizsgálhatja az eszköz elektronikai felépítését. Ehhez azonban olyan programozói, kriptográfiai és hardverbiztonsági tudásra lenne szüksége, amellyel még a tapasztalt bitcointulajdonosok többsége sem rendelkezik.
A gyakorlatban ezért mások munkájára kell hagyatkozniuk. Bízunk abban, hogy a gyártó megfelelően tervezte meg az eszközt, a fejlesztők nem követtek el súlyos hibát, és a biztonsági szakértők időben megtalálják a sérülékenységeket.
“Végül mind megbízunk valakiben, akiről feltételezzük, hogy elvégezte helyettünk az ellenőrzést.”
A kriptotőzsdén tartott eszközöknél az ügyfél a szolgáltatóra bízza a privát kulcsait. Ha a tőzsde csődbe megy, feltörik, vagy korlátozza a kifizetéseket, a felhasználó elveszítheti a hozzáférést a vagyonához. Az önálló tárolás ezt a függőséget csökkenti, de más típusú kockázatokat helyez a tulajdonos vállára. A helyreállító seed elvesztése vagy a hardvertárca sérülékenysége egyaránt súlyos veszteséghez vezethet.
Lopp szerint a Coldcard esete nem teszi értelmetlenné az önálló tárolást, de arra figyelmeztet, hogy a teljes biztonságot nem lehet egyetlen gyártótól, készüléktől vagy szoftvertől várni.
“A lényeg az, hogy ne bízzunk meg egyetlen hardvergyártóban vagy egyetlen szoftverben sem.”
Tárolás és diverzifikáció
Muneeb Ali, a Stacks társalapítója szerint a tanulság az, hogy a bitcointulajdonosoknak nem célszerű minden megtakarításuk biztonságát egyetlen eszközre vagy szolgáltatóra bízniuk. Egy lehetséges felosztásként azt javasolta, hogy a bitcoinok
- 20-30 százalékát szabályozott ETF-en, például a BlackRock IBIT alapján keresztül tartsák,
- 40-50 százalékát több aláírást igénylő (multisig) tárcában helyezzék el,
- a fennmaradó részt pedig különböző gyártók hardvertárcáira és egymástól független seedgenerálási módszerekre épülő rendszerrel kezeljék.
A több szolgáltatóra, eszközre vagy aláírásra épülő megoldások valóban csökkenthetik annak a veszélyét, hogy egyetlen tárca hibája miatt minden bitcoinunk elvesszen. Ezek beállítása és a hozzájuk tartozó seedek tárolása azonban ugyancsak bonyolultabbá teheti a tárolást, és további lehetőséget teremthet a felhasználói hibákra.
A Coldcard esete alapjaiban kérdőjelezte meg azt a széles körben elterjedt elképzelést, hogy az offline tárolás önmagában teljes biztonságot nyújt. A valódi védelem mostantól nem egyetlen feltörhetetlennek gondolt eszközön, hanem több, egymástól független biztonsági rétegen múlhat. Az elvesztett bitcoinokat ez már nem hozza vissza, de a történekből mások még megtanulhatják, hogy a hardvertárca és a biztonság közé többé nem lehet automatikusan egyenlőségjelet tenni.