Home Tags Politika

Tag: politika

Pár szó a vállalkozásokról

0
Sokan gondolják úgy, hogy „igazságtalan” azt mondani, hogy a vállalkozóknak, akik nem látták előre a járványt le kéne húzniuk a rolót, mivel az egy előre nem látható esemény volt. Ugyanakkor ez teljes mértékben elhomályosítja a lényeget: a vállalkozó számára „minden” esemény előre nem látható.

Közgazdaságtan: A Politika „másik oldala”

0
A politika birodalma azokat a tevékenységeket hivatott koordinálni, amit amúgy decentralizált szereplők és intézmények maguktól is el tudnának látni. Ez, állami erő(kényszer) által valósul meg. Így, a politika hatásköre és felhasználási területe ebben az értelemben, szigorúan lekorlátozódik oda, ahol jelenléte jobb megoldást biztosít a társadalomnak és a választópolgároknak.

Hogyan finanszírozzák a jegybankok korunk végnélküli háborúit

0
A 20. század a totális háborúk évszázada volt. A háborúzás korlátai, melyek több évszázad alatt alakultak ki, már a 19. században elkezdtek fellazulni, ugyanakkor a 20. századra teljesen eltűntek. És természetesen, a központosított államok, melyek irtózatos mennyiségű erőforrást tudtak bevetni, továbbá a szörnyű, új, számukra elérhetővé váló gyilkos technológiák majdhogynem elképzelhetetlenül horrorisztikussá tették ezen éveket.

Kötelező bevallani kriptovagyonukat az amerikai törvényhozóknak

0
Az amerikai Képviselőház minden tagja a napokban kapott egy memót a Képviselőház Etikai Bizottságától, miszerint az 1000 dollárt meghaladó kriptopénzeket érintő befektetésükről be kell...

Blokklánccal szavatolták a választások tisztaságát

0
Újabb mérföldkövön vagyunk túl. Bár eddig legnagyobb sikereit a pénzügyi szolgáltatásokkal érte el, a blokklánc most már megvetette a lábát a politika területén is....