Soros most mégis hisz a kriptóban

spot_img

Mint ahogy az közismert, a híres-hírhedt befektető korábbi nyilatkozataiban teljes mértékben és határozottan elzárkózott a kriptopénzektől, sőt. Egyszerű lufinak bélyegezte a Bitcoint, és a piac többi szereplőjét, valamint azt mondta ezekről, hogy “nem is valódi pénzek, mert nem képesek értéküket tartósan megőrizni”.

A napokban számtalan hiteles forrás erősítette meg, hogy váratlanul mégis meggondolta magát, és a kirendeltségeinek megnyittatta a lehetőségét annak, hogy kriptovalutákkal is bővítsék a portfólióját.

A Soros Fund Management kriptopénzekbe fektet

Mindezen események kisértetiesen hasonlítanak a tavaly nyáron történtekre, mikor is a JPMorgan prominensei ütötték nagy nyilvánosság előtt a Bitcoint, majd a piaci esést követően tetemes mennyiéségben vásároltak be a kriptovalutából.

Mire lehet ezekből következtetni?

Egyrészt arra, hogy egyáltalán nem biztos, hogy érdemes adni a híres spekulánsok véleményére. Különösképpen akkor nem, mikor még nincsen pozíciójuk a piacon, és abban érdekeltek, hogy az árfolyamok zuhanjanak. Az is következik továbbá – ami amúgy is evidencia kellene legyen -, hogy annak van értéke, aminek értéket tulajdonítunk. Bármikor kitörhet egy bankpánik, és olyankor az adott bank halálra van ítélve, mert egy bank sincs, ami rendelkezne mindazzal a készpénzzel, mint amennyiért papíron felelősséget vállal. Éppen így a Bitcoin is addig tartja az értékét, amíg azok, akik birtokolják, hisznek benne. Kizárólag a veszteségtől való félelem és a pánik az, ami összeomlást eredményezhet.

Nem attól lesz a kriptó jó, hogy a JPMorgan, vagy Soros mit beszél, hanem hogy milyen valós haszna van a világ számára. És az árfolyam sem tőlük lesz erős vagy gyenge, hanem attól, hogy mennyien harapnak arra amit ők mondanak. Ők pedig nem restek élni a hatalmukkal, ha ezáltal piaci előnyt szerezhetnek. Ezért a kivánatos az volna, ha immunitás fejlődne ki az ilyen “nagy emberek FUD-ja” jellegű dolgokra is…

Ennél fontosabb következtetés, és ez kifejezetten befektetési oldalról érdekes, hogy a JPMorgan a nyárvégi FUD után október végén vett fel pozíciókat a piacon, egészen véletlenül éppen akkor, amikor az őrületes rali kezdődött. Olyan méretű nyereségekre tehettek szert, amit elképzelni sem tudunk.

Hogy mindez bennfentes kereskedés eredménye-e, azt nem tudhatjuk. De joggal feltételezhetjük, hogy vannak olyan információforrásaik ezeknek a moguloknak, amelyek számunkra nem állnak rendelkezésre. Számtalan apró jel utal arra, hogy a medve piac a végét járja, és az, hogy Soros pont most döntött úgy, hogy itt az ideje beszállni, talán szintén nem véletlen.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img