Elnézést uram, a kártyája nem működik

spot_img

Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a pincér hosszas várakozás után visszatér, ránk néz, és annyit mond, hogy:

Elnézést uram, a kártyája nem működik.

Márpedig ez néha előfordul, nem feltétlenül kell notórius ingyenélőként tengődnünk, elég, ha megbénül a bankkártya szolgáltatónk. Érzékenyebbek ilyenkor elvörösödnek, de ha szerencsénk van akkor a lány akivel éppen randizunk megértő típus, nem szalad el egyből.

A múlt héten több ezer emberrel pontosan ez történt Amerika szerte, éttermekben bizonyultak fizetésképtelennek, vagy a benzinkútnál néztek rájuk ferdén.

Persze nem arról van szó, hogy elszaporodtak volna a csalók, egész egyszerűen a Visa rendszere leállt. Az azóta megjelent közleményeik szerint hardver probléma merült fel, a hibát elhárították, amint tudták. Sokan kaptak dührohamot, néhányan pedig az emberi jószándékkal találkozhattak, mint az a hölgy, aki helyett egy ismeretlen fizetett:

Rávilágít az eset a decentralizált rendszerek előnyeire a központosítással szemben, egy blokklánc alapú kriptopénzzel ez nem történhet meg. Persze sok kellemetlen élményt okozhat például a bitcoin is, időnként hosszú órákat kell várnunk egy tranzakció befejezésére.

Az viszont egészen biztos, hogy egy blokklánc rendszer a világban szétszórt, önkéntes alapon működtett számítógépekből, úgynevezett csomópontokból áll, ha egy kiesik, azt észre sem vesszük.

Centralizált (centralized), decentralizált (decentralized) és elosztott (disrupted) hálózati modellek. Az elosztott modell ábráján jól látszik, nincs egy központi szereplő, aminek a leállása az egész rendszert megbénítaná.

A Visa napi százötven millió tranzakciót kezel, a terhelés óriási, mégsem ez, hanem a rendszer felépítése, a modell okozhat problémát. A központosítás előnytelen, ha a központban baj van, mindenhol baj van.

A Bitcoin 2009-es indulása óta stabilan működik, 99,99%-os rendelkezésre állást biztosít.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img