Szárnyra kaphat a Ripple?

Megosztom

Az SBI Holdings Japán egyik legnagyobb pénzügyi vállalata, melynek tőzsdei értéke jelenleg 640 milliárd dollár. Már tavaly decemberre ígérték saját kripto tőzsdéjük indulását, de erre végül hivatalosan csak most júliusban fog sor kerülni. A tőzsde neve VCTRADE lesz és a legelső coin amire fókuszálni fognak a Ripple lesz. Jól hallottátok. Nem a BTC és nem az Ethereum.

A VCTRADE tegnap már egy “kissebb”, 20 000 fős csoport számára elérhetővé tette az XRP/JPY (japán yen) kereskedőpárt. Ők azok, akik már tavaly októberben előzetesen feliratokoztak a tőzsde várólistájára. Alig egy hónap múlva azonban már a szélesebb befektetői rétegeknek is lehetősége nyílik majd a platformon való kereskedésre, ezzel kapcsolatban pedig egy nagyon fontos adat, hogy az SBI több mint 4 millió regisztrált ügyféllel rendelkezik.

A nagy volumenű kereskedést ösztönözheti, hogy a VCTRADE-n jutalékot csak a kifizetéskor kell fizetni, tehát a kereskedés maga teljesen ingyenes és a jutalék sem egy eget rengető összeg, 51 és 258 Yen között alakul (121-614 Ft).

A tegnapi indulással a VCTRADE vált a világ első olyan kriptotőzsdéjévé, mely mögött egy hagyományos bank áll és vállal érte felelősséget, ez pedig megnyithatja az utat az intézményi befektetők számára. A coin iránt érdeklődőknek éppen ezért azt ajánljuk, a következő hetekben tartsák fél szemüket az XRP chartjain, de a Bitcoin szerelmesei se búslakodjanak: az ígéretek szerint júliusra a BTC és a BCH is felkerülhet a tőzsde kínálatába.

A cikk folytatása:

Meghódítja-e a Ripple a japán Forex piacot?

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel