Nehéz ügy a decentralizáció

Megosztom

A napokban megírtuk, hogy a Bancor nevű decentralizált tőzsdét hekkertámadás érte. Az ICO-ja során 150 millió dollárt összekaparó nagyívű projekt egyik terméke egy sokak által várt decentralizált tőzsde volt.

Ezt a decentralizált tőzsdét törték fel most, egy beépített backdoort kihasználva. A csapat a nyilvánosságnak kiadott közleményében mindenkit megnyugtatott, hogy a felhasználók tárcákon tárolt értékei biztonságban vannak, az ETH és a BNT (a Bancor saját tokene) nagyértékű ellopása “csak” a tőzsde belső gazdasági ökoszisztémájában okozott kárt. A tweetjük szerint ezen pedig úgy tudtak csak segíteni, hogy lefagyasztották a kivont BNT tokeneket. Itt álljunk is meg egy pillanatra.

A fejlesztők elárulták, hogy a feltöréshez használt beépített hátsó ajtót vészhelyzet esetére tartották fenn. Emellett pedig szükségét érezték, hogy lefagyasszák az ellopott BNT tokeneket. Ezek után mennyiben nevezhető decentralizált tőzsdének a Bancor? Ha a fejlesztők ilyen mértékben tudnak belenyúlni és lefagyasztani értékeket, hol marad a beharangozott decentralizáció?

Udi Wertheimer már egy hónappal ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a Bancor mennyire nem decentralizált. Megírta, hogy a Bancor által letiltható bármelyik BNT tokennel történő tranzakció, a csapat bármikor teremthet új tokeneket és törölhet meglévőket bármelyik számláról. Az aggályai csak utólag, a hekkertámadás után kaptak nagyobb nyilvánosságot.

Érezhetően még messzebb kerültünk a valódi decentralizáció beköszöntétől. Nem tudjuk, hogy hány decentralizáltnak kikiáltott tőzsde tartogathat még backdoorokat és vészhelyzeti hozzáférési pontokat.

Eközben Vitalik Buterin, az Ethereum atyja, legutóbbi konferencia fellépésén határozottan kiállt a centralizált tőzsdék ellen és a valódi decentralizáció fontosságát hangsúlyozta. A Kripto Akadémia itt írt róla. Válaszul a Binance CEO-ja egy tweetjében erős érveket sorolt fel a centralizáció mellett és kiemelte, hogy nem létezik teljes decentralizáció és fontosabb a hatékonyság, meg az elterjedés, amiben a Binancehez hasonló centralizált tőzsdék jelentősen hozzájárultak. Még azzal is előállt, hogy az emberek választási szabadsága a fontos, ők pedig a centralizált tőzsdéket választják egyelőre.

A decentralizáció egy központi irányítás nélküli rendszert ígért, amiben az egyén döntése és szabadsága áll első helyen. Az egyének pedig jelenleg a centralizált programokat választják. A decentralizáltságba vetett hit alaposan visszaesett a Bancor támadásával, a szembenállás azonban nem ért véget, decentralizáción dolgozó közösségnek viszont nagyon nehéz dolga lesz.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel