Már több mint 3500 BTC automata van

spot_img

Minden terület fejlődésében fontosak az indikátorok, hogy éppen hol és pontosan mit mérünk, az persze az adott piactól függ. A kriptopénzek kapcsán figyelembe vehetjük a piaci kapitalizációt, vagyis a tőkeértéket, a BTC vagy a vezető altcoinok aktuális árfolyamát, akár azt is, hogy éppen hány különböző kriptopénz van már a piacon. Ez utóbbinak nincs sok értelme, talán inkább kedvezőtlen ennek az értéknek a növekedése, mintsem előremutató.

Amit viszont fontos indikátorként kezelhetünk, az a bitcoin automaták darabszáma világszerte. A Coinatmradar tanúsága szerint a mai napon újabb mérföldkőhöz érkeztünk, a BTC automaták száma átlépte a 3500-at. Úgy tűnik, hogy a szinte folyamatos pangás, amit a piacon 2018 során eddig láttunk nincs hatással az új ATM-ek megjelenésere.

A BTC automaták számának alakulása 2014-2018 között.

8,91 új ATM kerül üzembe naponta, ha csak ezt az ütemet tartjuk emelkedés nélkül, akkor is közel ezer új helyszínen vehetünk és adhatunk el az év hátralévő részében kriptopénzeket. A jelen “állomány” 52,7 százaléka, 1846 gép kezel a bitcoin mellett más kriptopénzeket is, elsősorban litecoint és ethereumot. 49%-uk az előbbi, 32,1%-uk az utóbbi altot kínálja eladásra, vagy éppenséggel vételi lehetőséget is nyújt az érdeklődőknek.

A mostani értéket az ATM-ek darabszámában 17 hónappal a bűvös ezres határ után értük el. Úgy tűnik, a növekedés gyorsul. A földrajzi eloszlásban az USA vezet, a teljes darabszám 74,05%-a található a tengerentúlon, ez 2594 ATM-et jelent. A második helyen az Egyesült Királyság áll, követik az osztrákok.

A két nyugat-európai ország dominál a kontinensen, utánuk jön Csehország és Oroszország. Visszatérve a növekedés ütemére, idén májusban 5,88 új gép lett üzembe helyezve naponta, a jelenlegi 8,91-es érték 66% növekedést jelent. Úgy tűnik nincs megállás, a gyártókban fel sem merül, hogy hibát követnének el a növekedés ütemének növelésével.

A gyártók tekintetében két cég uralja a piacot, az amerikai Genesis Coin és az európai General Bytes, előbbi 33,69%-al, utóbbi 26,89%-al járul hozzá a teljes kínálathoz. Az összes értéket áttekintve az rajzolódik ki, hogy egyre nagyobb igény van kriptopénzek adás-vételére, illetve az üzleti modell kifizetődő a gyártók számára.

Itthon is van már néhány kriptopénz ATM, ha úgy döntünk, hogy inkább az otthonunk kényelméből szeretnénk kriptopénzt vásárolni, mi a Coinbase használatát javasoljuk.

Külön érdemes foglalkoznunk az úgynevezett egyirányú és a kétirányú gépekkel, egy egyirányú eszköz csak eladásra kínál kriptopénzeket, ezzel szemben egy kétirányú segítségével el is adhatunk. A kétirányúak aránya 35,32%-ról 37,03%-ra emelkedett az utóbbi időben.

A BTC (természetesen) még mindig uralja a piacot, az automaták 99,9%-a támogatja a legismertebb kriptopénzt, az altcoinokat ezzel szemben “csak” 52,7%-uk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img