Erős korreláció a BTC és az arany árfolyama között

spot_img

Írja a Wall Street Journal tegnapi cikkében. A lap a Excalibur Pro Inc. kutatóinak adatai alapján az utóbbi napokban a +1 és -1 közötti skálán 0,84-et ért el az arany és a BTC árfolyam korrelációja, ezzel pedig szerintük az a váratlan fejlemény állt elő, hogy a “lázadó első kriptopénz” a hagyományos piacokon tapasztalható hangulatra reagál.

Szerintük ennek több oka is van:

  • intézményi befektetések beáramlása, ahogy a Grayscale példája is mutatja, amely még a mostani, szenvedő piacon is 20x annyi befektetői vagyont tart kriptóban, mint a 2013-as évben
  • a kockázati tőke befektetések robbanásszerű növekedése: A 2013-as 96 millió dollár bázissal szemben 2017-ben már kétmilliárd dollárnyi érkezett a szektorba
  • a további beáramlást segíti a hagyományos befektetési termékek kriptós változatainak indulása (határidős ügyletek, Bakkt, Stuttgart Börse, tervezett ETF-ek) , és a piaci szereplők pozitív hozzáállása a szabályozásokhoz

A korrelációval kapcsolatban azért érdemes megjegyezni, hogy a számokat 5, azaz öt nap adatai alapján publikálták. Az amerikai részvénypiacon a héten egyébként rekord erősségű visszapattanás zajlott a december elején kezdődött folyamatos mészárlás után. Az október harmadikai mindenkori csúcs után az S&P 500 indexet (Wiki) nézve 20%-os visszahúzódáson vagyunk túl, amely már bőven medve piacot jelent, és amely közel két év emelkedését radírozta ki az utóbbi néhány hét alatt.

S&P 500 index alakulása a napos grafikonon. Forrás: Tradingview rajzoló

A kriptopénzek nagy forgalmú emelkedése az idei aljról, és a vásárlók látszólagos visszatérte, pont a legpirosabb részvénypiaci napokkal esett egybe. A következő hetekben érdemes lesz figyelni, hogy az amerikai tőzsdék – sokak szerint borítékolható – további esése vajon hoz-e újabb nagy emelkedést kriptoföldén.

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img