Az intelligens befektető?

Megosztom

Az Intelligens Befektető egy magyar nyelven is elérhető, befektetésekkel foglalkozó könyv, ami a világ jelenleg harmadik leggazdagabb embere, Warren Buffet szerint, “a legjobb könyv, amit valaha erről a témáról írtak”.

Az egyik legintelligensebb ember, aki valaha befektetésre adta a fejét alighanem a világhírű tudós, Newton volt. A fizikus 1720 tavaszán South Sea Company részvényeket vásárolt, amiken néhány hónappal később 100%-os haszonnal adott túl. A piac azonban tovább szárnyalt és amikor Newton megtudta, hogy egy ismerőse még nagyobb nyereségre tett szert mint ő, visszavásárolta magát. A FOMO természetesen rosszul sült el, aminek következménye az lett, hogy élete hátralévő részében megtiltotta mindenkinek, hogy jelenlétében kiejtse száján a ‘South Sea’ (Déltenger) szót.

A 90-es évek alapították meg a Long-Term Capital Management befektetési alapot, amit 2 Nobel-díjas közgazdász vezetett. A cég több éven keresztül messze a piaci átlag feletti növekedést ért el, ez a teljesítmény és a mögötte álló emberi kvalitások pedig a Wall Street több intézményének az érdeklődését is felkeltették. Úgy tűnt, hogy a pénz és intelligencia ilyen tömény koncentrációja képes lehet felülkerekedni a piacon. A csoda azonban csak 1998-ig tartott. Abban az évben az LTCM 4.4 milliárd dollárt bukott el a 4.7 milliárdos tőkéjéből, aminek hatására végül az amerikai jegybank felügyelete mellett kelltt kárpótolni a pórul járt befektetőket.

A tananyagokban is sokszor idézett esetek jó példái annak, hogy pusztán a magas intelligencia, vagy a területen végzett kiterjedt szakmai munka önmagukban még nem elegendőek a jó befektetővé váláshoz. Sorozatunk következő részeiben olyan alapelveket fogunk bemutatni, melyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy akár hétköznapi emberekként is sikeres (=nyereséges) kereskedőkké/befektetőkké válhassatok.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel