FUD: gyanús pénzmozgásokat fedezett fel a mesterséges intelligencia?

spot_img

A minap bejárta a netet az ORS CryptoHound nevű csoport kutatása. Egy saját, mesterséges intelligenciával felvértezett adatelemző eszközzel böngészik a blokkláncokat és ezek eredményéről közlik elemzésüket.

Legutóbb az Ethereum blokkláncot vették górcső alá, ahol 2018 október 1 és december 6-a közötti időszakban az 1000 legnagyobb értékű tranzakcióról kaptak meglepőnek tűnő eredményeket.

A jelentés szerint egyetlen nap alatt, december elsején, 500.000 dollár értékű ethert mozgattak meg. Ezt a hat leggazdagabb wallet végezte, akik abban is hasonlítottak, hogy a számláik 92-98%-ban tartalmaztak OMG tokent is. Ráadásul a három-három tárcát ugyanazokon a napokon készítettek és eddigi tranzakciós történetük is szinte megegyezett.

Van még tovább is: az időszak alatt mindegyik „gyanús” tárca a benne tartott ether száz százalékát átutalta egy másik tárcába, majd ezekből a tárcákból is egyenlő arányban került elosztásra több más tárcába összesen 5,5 millió ether. 313 tranzakción keresztül, összesen 39 tárcába osztották szét az ethert, ahol most mindegyikben 150.000 ether ül.

Az elemzésnek ez a része teljesen rendben is van, de a második részben – valószínűleg már egy emberi munkatárs, túlzó következtetéseket von le a tranzakciókból. Az összegzésben gyakorlatilag összeesküvés elméleteket gyárt arról, hogy egyetlen bálna összehangolt művelete az egész, akinek az a célja, hogy az Ethereum brand integritását megvédje, azzal, hogy leválassza OMG vagyonát az ether vagyonáról. Illetve a „ki akar elrejteni és mit?”, valamint a „Véletlen volna?” szintű elcsépelt kérdések sem tesznek hozzá a dolog komolyságához.

A válasz óriási valószínűséggel az, hogy az egyik kriptotőzsde mechanizmusa osztotta szét az ethert, mégpedig a biztonsági megfontolásból, ez megmagyarázná a 6 különböző tárca megegyező tranzakciós történetét is. A Coinbase egyébként pont az említett napon, december elsején, egy előre tervezett karbantartás keretében mozgatott meg 856.000 bitcoint egyetlen hét alatt. Nem kizárt, hogy az etherrel is ugyanezt tette.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img