Május végén érkezik az új Ledger wallet

spot_img

2014-ben 744 000 Bitcoint loptak el az akkoriban legnagyobbnak számító kriptotőzsde, a MtGox feltörése során. Ugyanebben az évben 8 kriptográfiával és IT biztonsággal foglalkozó szakember megalapította a privát kulcsok védelmére szakosodott Ledger-t, ami mára az iparág elismert szereplőjévé vált.

A cég által azóta értékesített 1.5 millió hardveres tárcából 1.4 milliót egyetlen slágertermék, a Ledger Nano S tett ki. A kis USB kulcsra hasonlító eszközzel, a felhasználók egy esetleges feltörés kockázata nélkül tárolhatják kriptopénzeiket és hajthatnak végre velük tranzakciókat. Az S modell továbbfejlesztett változatának, a Nano X-nek a fejlesztését tavaly év végén jelentette be a francia startup, annak megjelenéséig pedig már csak napok választanak el bennünket. Az előrendelt példányok postázását május 20-án kezdik meg, az online értékesítés pedig egy héttel később, május 27-én indul..

A hasonló megjelenés ellenére az X modell több újdonságot is tartogat.

A Nano X-en a legszembetűnőbb változás, hogy az eddig a készülék oldalán található nyomógombok a megnövekedett méretű kijelző két oldalára kerültek át, ami sokkal praktikusabb használatot tesz lehetővé.

Szerencsére a tárhelyet mérete is bővült, így a jelenleg támogatott 1100 féle kriptopénzből akár már 100 privát kulcs egyidejű tárolására is lehetőségünk lesz, az ezt kiszolgáló mini appok folyamatos törlése és újratelepítgetése nélkül.

A tárcában egy kis méretű akkumulátor, valamint egy Bluetooth adó-vevő is helyet kapott, amivel mobiltelefonunk segítségével akár útközben is összekapcsolódhatunk az eszközzel. Ezzel kapcsolatban sok kritika is írta a céget, mert vannak akik szerint a Bluetooth integráció egy potencinális veszélyforrás lehet, a gyártó azonban egy külön blogbejegyzésben nyugtatott meg mindenkit, hogy az általuk használt megoldás nem ugyanaz, mint a más tömegcikkekbe épített és könnyen exploitálható változatok. A privát kulcsok és a seed jelszavak soha nem kerülnek közlésre a Bluetooth egységgel, így azokat ennek a kapcsolatnak a feltörése esetén sem lehet ellopni.

A Leger Nano X elsősorban azok számára lehet jó választás, akik számítógépek helyett inkább már csak mobiltelefont használnak és/vagy mozgalmas életet élnek és útközben is igényt tartanának egy cold wallet biztonságával és egy hot wallet kényelmével rendelkező eszközre. A többiek számára pedig továbbra is elérhető a Nano S, ami várhatóan még jó ideig a cég legsikeresebb terméke marad.

A Ledger Nano X már előrendelhető, a 38 400Ft-os ár a szállítás költségeit is tartalmazza.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img