Növekszünk, de mekkora most a piac?

spot_img

Az elmúlt napokban, és hetekben jelentős növekedésen ment keresztül a piac, a BTC ismét átlépte a lélektaninak számító tízezer dolláros szintet, eljutott tizenegyezerig is, sőt, rövid időre ugyan, de még a tizenháromezret is meghaladta. Persze a korrekció sosem maradhat el, ez még egy bikapiacon is így van, a kisebb-nagyobb növekedéseket visszaesések fogják követni.

Ennek ellenére megkérdőjelezhetetlen, hogy “kézzelfogható”, leglábbis látványos növekedésen ment keresztül a kriptopénz piac egésze, a CoinMarketCap adatai szerint június 27-én, dél körül 340,4 milliárd dollár a kriptopénz piac egészének értéke, egészen pontosan: 340,422,628,863 USD.

A kriptopénz piac egészének tőkeértéke, piaci kapitalizációja.

 

Persze még így is messze járunk a 2017-es All Time High (ATH) értéktől, hiszen akkor egészen 813,8 milliárd dollárig emelkedett a terület egészének értéke, pontosabban a területen lévő tőke mennyisége.

Megnéztük, hogy hol járunk most cégekhez, egyéb eszközökhöz képest a méret tekintetében, ez az összevetés mindig hasznos, ha képet kívánunk kapni a piac egészéről, segítségével elhelyezhetjük a világban. Nem mindegy azonban, hogy pontosan mivel vetjük össze a kriptopénz piac egészét, ha cégekre esik a választásunk, akkor ugyanis számos szempont közül kell kiválasztanunk azt, amit “mérceként” használunk.

A Forbes remek, dinamikus listáján is jól látszik, nem is olyan egyszerű meghatározni egy cég értéket, hiszen több szempontot is figyelembe vehetünk. Lássuk, hogy mik is ezek:

  • Asset: a cég tulajdonában lévő eszközök összesített értéke, ebbe beletartozhatnak ingatlanok, ingóságok, járművek, akár szabadalmak, technológiák is.
  • Profit: a bevételek, és a kiadások különbségének adózás utáni értéke.
  • Sales: az értékesített javak értéke a vizsgált időszakban.

Illetve adott a market value, vagyis piaci érték is, ez már egy nehezebben definiálható fogalom. A legegyszerűbb meghatározás szernint az az érték, amiért a piacon gazdát cserélhet az adott cég, de használatos a kriptopénzek piacán ismerős tőkeérték, piaci kapitalizáció értelmében is, például a részvények számának, és a részvények aktuális értékének szorzata.

Akárhogy is számolunk, az alábbi számokból képet kaphatunk arról, hogy a jelenleg 340 milliárd dollár összértékű kriptopénz piac hogyan viszonyul a világ vezető cégeinek méretéhez.

Asset:

  • ICBC – Industrial and Commercial Bank of China: Az 1984-ben alapított bank eszközeink összesített értéke 4034 milliárd dollár, tehát több mint tízszeres, egy nagyságrendnyi különbség van a kriptopénz piac összeértéke, és a bank eszközeinek értéke között.
  • Fannie Mae: A 2008-as válság elhíresült, vagy talán inkább hírhedté vált befektetési társaság eszközeinek értéke 3418 milliárd dollár, tízszerese a kriptopénz piac egészének.
  • China Constraction Bank: Az ICBC-nél kisebb, ám még Kínában is óriásinak számító bank értékeinek összesített értéke: 3382 milliárd dollár, szintén tízszeres a kriptopénz piac egészének.

Profit

  • Apple: A jól ismert elektronikai cikk gyártó profitja 59,4 milliárd dollár volt 2018-ban.
  • ICBC: A már említett kínai bank profitja 45,2 milliárd dollár volt 2018-ban.
  • SAMSUNG: Az itthon szintén jól ismert elektronikai cikk gyártó profitja 39,9 milliárd dollár volt 2018-ban.

Sales

  • Walmart: 514,4 milliárd dollár értékben adtak el javakat 2018 során, ez az USA legnagyobb, és legismertebb áruházlánca, olyan, mint itthon a TESCO.
  • Sinopec: 399,7 milliárd dollár értékben értékesített 2018 során a kínai olaj, és vegyipari vállalat.
  • Royal Dutch Shell: 382,6 milliárd dollárnyi üzemanyagot, és egyéb terméket értékesített 2018-ban a holland olajvállalat.

Market value

  • Apple: 961,3 milliárd dollár.
  • Microsoft: 946,5 milliárd dollár.
  • Amazon: 916,1 milliárd dollár.

Mindebből jól látszik, hogy nem is olyan egyszerű ez az egész, sőt, nem is biztos, hogy van értelme cégek különböző paramétereivel összevetni a kriptopénz piacon aktuálisan jelenlévő tőke mennyiségét. Nézzünk azonban valami mást, vessük össze az arany értékével a coinok, tokenek összesített értékét.

Arany

Mielőtt megnéznénk a kibányászott arany összértékét, fontos tisztáznunk a billió fogalmát. A milliárd kilenc nullát jelenet: 1 000 000 000, a billió pedig tizenkettőt: 1 000 000 000 000. Három nagyságrendnyi különségről van tehát szó.

A becslések szerint 7,2 billió dollár a világon lévő arany összeértéke. Jól látszik, hogy a kriptopénzek eltörpülnek az arany összeértéke mellett.

Időről-időre beszámolunk a piac egészének értékéről, összevetve cégek, más eszközök értékével, csatlakozz Discord csatornánkhoz, ne maradj le erről sem!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img