Ezért nem mozdulnak az altok

spot_img

Ahogy arról mi is többször írtunk, a bitcoin dominanciája igen jelentős jelenleg a piacon, az altcoinok pedig alig mozdulnak, ha mozdulnak is, akkor többnyire csak veszítenek értékükből. Összeszedtünk néhány okot, ami a háttérben állhat, megpróbáltuk megérteni a miérteket.

A vérfrissítés hiánya

Az elmúlt évekkel ellentétben most nincsenek igazán nagy hype-ok a piac körül, amik új befektetőket- és érdeklődőket, nomeg természetesen tőkét hozhatnának. A keresési statisztikákból is jól látszik: a világ kissé hátat fordított a kriptopénzeknek, a piac “insiderekből”, ha úgy tetszik öreg motorosokból áll, nekik pedig nem könnyű újat – vagy nagyot – mondani, így egy-egy altcoin, shitcoin ígéretei sem szédítik meg őket.

A bitcoin nem szárnyal

Szoros összefüggésben az előző ponttal, új, friss tőke azért sem áramlik a piacra, mert a bitcoin – a bikapiac ellenére – nem szárnyal, a korábbi all-time-high értékét még csak meg sem közelítte idén. Márpedig enélkül az altcoinok sem fognak igazán elindulni.

Erősödő szabályozás

Ugyan még mindig (kissé) vadnyugati a kriptopénzek világa, a szabályozás vasmarka – országonként eltérő mértékben – egyre jobban szorítja a piacot, ennek megfelelően sok altcoinnak nehezebb dolga van az ígéretei, és a technológiája, főként a modellje kapcsán, a kriptopénztőzsdék erre reagálva időről-időre ki-ki szórnak egyes projekteket. Ez sem tesz jót az altok helyzetének.

Nincs volumen

Sok altcoin 2018 közepe óta akár 90%-ot is veszíthetett értékéből, ebben közrejátszottak a már említett delisting-ek (eltávolítások) egyes kriptopénztőzsdékről. A kereskedési volumen szinte elhanyagolható, ez nem igazán hozza meg a befektetők kedvét. Az alt-season továbbra is csak várat magára.

A valóság berúgta az ajtót

Szembe kell néznünk azzal is, hogy az ezernyi kriptopénz, coin, és token jelentős része teljesen értelmetlen, céltalan, esélytelen, hogy sikeres projektekké váljanak a következő évek során. Természetesen vannak remek projektek, de a piaci hangulat már csak olyan, hogy amikor kedvező, akkor mindenkinek jut némi napfény, amikor kedvezőtlen, akkor egységesen, mindenkire árnyék vetül.

Visszatérve a bitcoin árfolyamemelkedésére, a korábbi tapasztalatok alapján a piacnak jellemzője, hogy az emelkedő BTC-ből a tőke a kisebb coinokba, például litecoinba, ethereumba vándorol, majd innen megy tovább a “kaszkád” a egyre kisebb tőkeértékű kriptopénzek felé. Ám a fentiek fényében az is valószínű, hogy a bitcoin árfolyamemelkedése önmagában nem elegendő az altok emelkedéséhez.

Az mindenesetre borítékolható, hogy az alt-season előbb vagy utóbb bekövetkezik, éppen ezért a jelenlegi árak jó beszállási pontként szolgálhatnak. Ha most vásárolnál kriptopénzeket, mi a Mr. Coin szolgáltatását javasoljuk, több mint 400 coin és token közül válogathatsz.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img