Jövő héten kongresszusi meghallgatáson a SEC kriptopénz ügyben

Megosztom

Ugyan nem egyedüli, de mindenképp fontos témája lesz a jövő kedden megtartott kongresszusi meghallgatásnak a Libra, és általában a kriptopénzek. Egészen pontosan a pénzügyi szolgáltatások bizottsága rendelte el az ülést, a meghallgatott pedig nem más, mintsem az általunk is sokat emlegetett SEC, vagyis a Securities and Exchange Services.

Az USA törvénykezésének, és általános politikai berendezkedésének szellemében egy kongresszusi meghallgatás sajtónyilvános, sok különböző célja, és szűkebb formája lehet, a lényeg azonban mindig az, hogy a törvényhozás bővebb információkhoz jusson tanúktól, szakértőktől, cégvezetőktől, az állam más képviselőitől egy adott kérdéskör kapcsán.

Mint emlékezetes, nemrég Mark Zuckerberg, a Facebook első embere is részt vett egy kongresszusi meghallgatáson a népszerű közösségi oldal adatkezelési botrányai kapcsán.

Ha Zuckerberg személyesen most nem is jelenik meg, az általa vezetett szolgáltatás mindenképp előkerül, hiszen a Libra is témája lesz a vizsgálatnak, a SEC képviseletében Jay Clayton igazgató lesz jelen. Az eddigi információk alapján szóba kerül két külön ETF igény is, a SEC eddigi – általános – tevékenysége a kriptopénzek kapcsán, a tokenek pontos megítélése – definiálása – mint befektetési eszköz, és természetesen a Libra kérdésköre.

Borítóképünkön egy korábbi kongresszusi meghallgatás.

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel