Már a garnélarákok is blokkláncra mennek

Megosztom

A Cointelegraph beszámolója szerint az amerikai kiskereskedelmi óriásvállalat, a Walmart az IBM-el együttműködésben blokkláncra helyezi garnélarák szállítmányait. Egészen pontosan az Indiából induló szállítmányokról van szó, a “tenger gyümölcsei” a világ legkeresettebb élelmiszerei közé tartoznak, ráadásul összetett ellátási láncok útján kerülnek az asztalunkra, így van helye az innvocáiónak ezen a területen.

India legfontosabb exportterméke a garnélarák, a legnagyobb felvevőpiac pedig az USA, mintegy 45%-át fogyasztják el az amerikaiak az innen induló szállítmányoknak. Mindkét fél jól jár a blokklánc alkalmazásával, hiszen az indiai termelők könnyebben megfelelhetnek a vonatkozó élelmiszeripari szabályozásoknak, a fogyasztók pedig biztosak lehetnek abban, hogy jó, megbízható helyről származnak ételeik.

Nem ez az első alkalom, hogy a Walmart a blokklánchoz fordul, Kínából érkező termékeik kapcsán is volt már erre példa. A technológia beszállítója, az IBM pedig olyannyira hisz a blokklánc, és az élélmiszeripar közös jövőjében, hogy IBM Food Trust néven önálló platformot is indítottak, mely kifejezetten erre a területre fókuszál.

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel