“A kedvenc altcoinom a Bitcoin!” – MrCoin interjúsorozat 1. rész

spot_img

Nem mindennapi élményben volt részünk, amikor vendégül láttak minket a MrCoin.eu budapesti irodájában. Látogatásunk során nemcsak hogy betekinthettünk a kulisszák mögé, de megismerkedtünk az oldal működéséért felelős csapat tagjaival és egy jót beszélgettünk a MrCoin társalapítójával is. Látogatásunkról felvételt is készítettünk, amit több részletben fogunk megosztani veletek.

 Az első epizódban bemutatkoznak a csapat tagjai, Debreczeni Barnabás pedig elmeséli a MrCoin korántsem hétköznapi eredettörténetét. Ez utóbbit szöveges formában is elolvashatjátok, de ha van rá lehetőségetek, mindenképpen érdemes a videós megtekintést választanotok. Többek között csak ebből tudhatjátok meg, hogy a Bitcoinon kívül melyik két másik “shitcoinért” rajonganak még a csapat tagjai.

Debreczeni Barnabás és Györfi András

Először talán beszéljünk arról, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a kriptopénzekkel?

Hát ez egy régi sztori, igazából akkoriban még csak a Bitcoin létezett. A történet úgy indult, hogy néhány prepper baráttal összeáltunk és csináltunk egy biofarmot.

A prepperek azok, akik felkészülnek a sötét jövőre. Amerikában például vannak olyanok, akik emiatt fegyvereket vásárolnak és bunkereket építenek maguknak. Mi Magyarországon egy jól védhető farmot szerettünk volna létrehozni, közel valamilyen vízforráshoz, távol az autópályáktól, ahol zöldségeket is tudunk termeszteni  Végül a Mátrában találtunk egy ilyen telket, ahol el is kezdtük felépíteni a saját közösségünket. Mindenkinek más oka volt arra, hogy miért szeretett volna ebben részt venni. Én akkoriban az egészséges élelmiszer témára voltam rápörögve.

 Mátraalja

Az induláskor az is felmerült bennünk, hogy szükségünk lehet majd egy saját, önálló, belső elszámolású pénzrendszerre. Nem akartunk kommunizmust, mert a történelem már több százszor bebizonyította, hogy a “mindenki egyenlően rak be és egyenlően vesz ki” modell nem működőképes. Így született meg a Zöld pénz, ami egy digitális, LETS-alapú, nulla végösszegű pénzrendszer volt.

A Zöld pénzt a kezdetekben tizenvalahányan kezdtük el használni, de ez a szám alig egy hónappal később már 400 fölé emelkedett. A felhasználók között volt, aki egész nap a farmon dolgozott, mások a zöldségek árusításában segédkeztek, sokan pedig egyszerűen csak meg akarták vásárolni az itt termesztett egészséges élelmiszereket. Szépen lassan kialakult körülöttünk egy mikropiac, de azért minket is meglepett, hogy milyen sok emberhez jutott el a fizetőeszközünk. Kb. az első 50 emberig tudtuk követni, hogy egy új felhasználó kinek a haverja lehet, de utána már túlnőtt rajtunk a dolog.

Közben sokat gondolkoztunk azon is, hogy hogyan tehetnénk decentralizálttá a pénzrendszerünket, az ugyanis lényegében egy központosított adatbázisként működött. Ha bármi történt volna az azt futtató számítógéppel, búcsút inthettünk volna az egésznek. Miután elkezdtünk kutakodni a témában rájöttünk, hogy neves kriptográfusok és matematikusok már 50 éve próbálnak választ találni az általunk feltett kérdésre és beláttuk, hogy valószínűleg nem mi leszünk azok, akik megoldást találnak erre a problémára. Aztán valamikor 2010-ben egy barátom rátalált a dolog nyitjára.

Bitcoin.

Kiderült, hogy valaki feltalálta azt, amit mi is kerestünk, én pedig lényegében azóta követem a Bitcoinnal kapcsolatos fejleményeket. Programozóként is próbálgattam, hogy mire lehetne ezt használni, de akkor még nem gondoltam volna, hogy az 1 dollár körüli árfolyam tízezres nagyságrendig növekedhet.

Innen hogyan jutottatok el a MrCoin megalapításához?

A fentiek és a MrCoin létrehozása között nagyjából 4 év telt el. Valamikor 2013 környékén volt egy nagy felfutás, amikor több barát és családtag szemében is elkezdett pörögni a dollárjel. Kérdezgették, hogy hogyan tudnának ők is vásárolni. A testvéremmel próbáltuk nekik elmagyarázni, hogy az akkoriban még Szlovéniában működő Bitstamp tőzsdére hogyan kell beregisztrálni, meg hogyan kell azt használni, de a vége valahogy mindig az lett, hogy odaadták nekünk a pénzt és megkértek, hogy vásároljuk meg nekik a BTC-t.

Végül néhány ilyen eset után összedobtunk egy egyszerű sablont, amiben pár alapvető adat megadása után már bárki tudott vásárolni magának. Ez még csak egy angol nyelvű felület volt, de miután azt egy Bitcoin Budapest rendezvényen bemutattuk érkezett hozzánk olyan visszajelzés, hogy jó lenne, ha ez magyarul is elérhető lenne, meg az euro mellett a forintot is támogatná.

Ez okozott számunkra némi fejfájást, mert utólag több nyelvvel is kompatibilissé tenni egy már kész rendszert kissé körülményes folyamat volt, és ehhez elég sok mindent újra kellett írnunk benne. Nyitottunk egy forint számlát is és végül pár ismerőst meghívtunk, hogy próbálják ki a dolgot működés közben. Aztán elkezdtek csordogálni a megrendelések.

Akkoriban mindent manuálisan csináltunk. Ha éppen vezetés közben jött telefonra az email egy vásárlásról, akkor félreálltunk és mobilneten keresztül megvettük Bitstampen a BTC-t és átutaltuk az ügyfél számlájára. Egy megrendelés teljesítése a könyveléssel, meg mindennel együtt 30-60 percet vett igénybe. Ezt hamarosan már a teljes idős állásunkkal sem tudtuk összeegyeztetni, ezért elkezdünk azon dolgozni, hogy hogyan automatizálhatnánk a folyamatot. Kezdetben egyébként még nem is MrCoin volt a nevünk, hanem Instacoins és egy nem túl szép, fehér alapon barna színű dizájnnal működött az oldalunk. De ettől függetlenül nagyon büszkék voltunk rá.

Milyen szolgáltatásokkal várjátok az ügyfeleiteket?

Jelenleg 420 féle kriptopénzt lehet nálunk megvásárolni. Ez világviszonylatban is egyedülálló, talán a Binance az egyetlen, ami ekkora kínálattal rendelkezik. A célunk továbbra is az, hogy könnyen és gyorsan elérhető kriptopénzvásárlási lehetőséget biztosítsunk az ügyfeleink számára. Több ATM-et is üzemeltetünk és van egy felfutóban lévő OTC deskünk is, ahol nagyobb összegekben és sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet tőlünk vásárolni.

Hány ATM automatát üzemeltettek most?

Négy ATM-ünk van és éppen tegnap üzemeltettük be a legújabbat itt, a BudaWest Irodaházban. Az éjszakai portások kérdezték is, hogy este kihúzhatják-e, hogy ne világítson az arcukba a led kijelző, de ezek a gépek nem igazán szeretik, ha ki-be kapcsolgatják őket, így végül abban maradtunk, hogy éjjelre majd rádobnak egy kabátot. Akkor valószínűleg egyébként sem sok vásárló járna erre.

MrCoin ATM-ek Budapesten. További információk a MrCoin.eu oldalán.

(Folytatása következik…)

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img