Holnap indul a derivatív piacok idei legfontosabb terméke

Megosztom

Holnap, azaz hétfő reggel nyílik meg a chicagói árutőzsdén a Bitcoin opciós szerződések kereskedése. Ezzel a CME lesz az első hivatalos tőzsde, ahol ilyen derivatív eszközöket adhatnak és vehetnek a kereskedők.

Az opciós kereskedés bevezetését nem övezte akkor hírhajtás, mint tavaly a Bakkt határidős szerződések elindulását. Akkor sokan új rallit vártak az árfolyamtól, de csak alacsony volumenre futotta. Több hónap után viszont szép növekedési pályát írt le a forgalom a Bakkt-nál. A CME BTC Options-nél is hasonló pályára számítunk, aki pump-ra számít, az valószínűleg csalódni fog.

A JPMorgan feje a Bloomberg megkeresésére azt mondta, hogy a CME határidős szerződések forgalma az utóbbi időben megnövekedett, ami az opciós szerződések elindulását övező várakozás okozhatott. Azt is elmondta ennek kapcsán, hogy az új termékkel a Bitcoin még vonzóbb lehet a befektetők számára: „a bitcoin belső értéke az utóbbi időben növekedett de még mindig a piaci ára alatt van.” A JPMorgan a Bitcoin belső értékét úgy számolja ki, mint egy áruét, vagyis az előállítási költségek (áram, gépek) számbavételével.A bitcoin belső értéke és piaci értéke a JPMorgan szerint. Bloomberg.

 

 

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel