ETH 2.0: biztonság, jövőkép, árfolyam

spot_img

Közzétették az ETH 2.0-ás verziójáról készített biztonsági jelentést, ami bizakodásra adhat okot az új hálózat közelgő indulásával kapcsolatban.

A Least Authority által készített elemzés pozitívan nyilatkozott a forráskódról, bár arra is kitért, hogy mivel az új Ethereum az elsők között fogja bevezetni a sharding-ot, történelmi példák híján nehéz volt bármi mással összevetni a működését.

A sharding (particionálás) során a Ethereum blokkláncát kisebb egységekre osztják fel. Míg jelenleg valamennyi node megkapja a hálózaton végbement összes tranzakcióról szóló feljegyzést, a sharding alkalmazásával már csak egy előre kijelölt kisebb rész feldolgozásáért lesznek felelősek, ami nagyságrendekkel gyorsabbá teheti az Ethereum működését.

Az audit fényt derített néhány lehetséges hibára és biztonsági résre is, ám ezek inkább elméleti jellegűek voltak, amelyeknek gyakorlati megvalósulására kicsi az esély. Ezeket viszont még lesz ideje kijavítania a fejlesztőknek, akik úgy tűnik, hogy tartani tudják az ETH 2.0 nulladik fázisának júliusra tervezett indulását.

Ebben a szakaszban az új blokklánc igazából még nem is lesz blokklánc, csak egy olyan okos szerződés, ami lehetővé fogja tenni a stakinget, de más lényegi funkcióval még nem fog rendelkezni, így például tranzakciókat sem lehet majd rajta végrehajtani. Az ETH 1.0 tulajdonosok átvihetik majd a tokenjeiket az ETH 2.0-ra, de aki ezt megteszi, vissza már nem transzferelhet, ugyanis az ETH 1.0-n lévő tokeneket a költözés pillanatában elégetik.

Az ETH 2.0, vagy más néven a Beacon Chain indulása tehát felhasználói szempontból még nem lesz túl érdekes vagy hasznos, de szükséges a később érkező további funkciók alapjainak letételéhez.

A napokban egyébként az Ethereum alapító Vitalik Buterin is közzétette a 2.0 általa vízionált 5-10 éves fejlesztési tervét, amiért a dicséretek mellett kritikák is érték.

“Hogy miért kell még 5-10 év a fejlesztésre? Mert ha az Ethereum hirtelen elkészülne, akkor a tokenek árfolyamát már nem a jövőbe vetett remények, hanem a mostani hasznuk és a felhasználhatóságuk határozná meg, ami jelenleg nulla lenne. Ha viszont folyamatosan a fejlesztés állapotában tartják és mindig újabb és újabb funkciókat igérnek nekünk, azzal igazolni tudják az értéküket. Ezért mindig azt fogjuk hallani, hogy már csak néhány hónapra vagyunk a következő nagy áttöréstől.” – írta le véleményét egy kommentelő.

És ha már szóba került az árfolyam, míg az ETHUSD kereskedési párt azt utóbbi időben elsősorban a bitcoin ingadozásai mozgatták meg, a Twitter és a Tradingview traderei jelenleg sokkal izgalmasabbnak találják az ETHBTC fent látható grafikonját, amin az elmúlt hetekben többen is egy közelgő emelkedésre utaló, klasszikus tankönyvi alakzatot véltek felfedezni.

Készülhetünk az ideiglenes enyhülést hozó rallyra? Erről Discord csatornánk tagjait és kereskedőit érdemes megkérdezni. Ha csatlakozni szeretnétek a csoporthoz, azt ezen a linken keresztül tudjátok megtenni.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img