Pornófilmben szerepelhetett a Celsius Network női vezetője

spot_img

Az internet népe már csak olyan, hogy előbb vagy utóbb, de mindent felfedez, amiről szerettünk volna megfeledkezni. Ugyanakkor az is igaz, hogy az interneten teljes bizonyosság szinte sosincs, a kriptopénz-hitelezéssel foglalkozó Celsius Network céges hitelezésekkel foglalkozó vezetőnője, Jessica Khater most azonban alapos gyanúba keveredett korábbi pornózása kapcsán.

Mindenki ítélje meg maga, hogy mennyire hiteles az egyezés, az valóban kétkedésre ad okot, hogy a pornófilmben szereplő hölgy ugyanazt a nevet használta, mint amit Celsius Network vezetője, felmerül, hogy ha valóban ugyanarról a személyről van szó, akkor csak lett volna annyi esze, hogy álnevet használ. Mármint a pornófilmben.

A film elején látható beszélgetésben feltett kérdésre, miszerint mit tanul, a szereplőnő azt válaszolja, hogy “üzlet és marketing… azt hiszem… marketing és pénzügy, nem igazán tudom, de… igen” a kissé határozatlan választ pedig az követi, amit egy pornófilmtől várunk, bármiféle különösebb meglepetés nélkül.

Ezt a jelen cikk szerzője természetesen csak a témával foglalkozó fórumokon fellelhető hozzászólásokból tudja, nem nézte meg magát a filmet.

Az mindenesetre biztos, hogy a Celsius Network egyik vezetője, Jessica Khater a Forbes “30 30 alatt” című rovatában (is) szerepelt, a rendszeres időközönként megjelentetett összeállítás lényege, hogy sikeres fiatalokat mutassanak be az üzleti élet legkülönbözőbb területeiről.

Amennyiben csupán a sors fura fintora, vagy a matematikai valószínűség hozta, hogy nyolcmilliárd ember között létezhet két ugyanolyan nevű, ugyanolyan hajszínnel, és bőrtípussal, szinte tökéletesen ugyanolyan arcberendezéssel, akkor elnézést kérünk a rosszindulatú feltételezésért.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img