Végre indul a Filecoin?

spot_img

Bizonyára mindannyian emlékszünk még az alig három éve, 2017 második felében induló, majd 2018 szinte egészét végig kísérő ICO lázra, irdatlan pénztömegek, egyes becslések szerint mintegy hat milliárd dollár mozdult az új területre, sokan megszédültek az ígéretek tengerén hajózva. Az egyik legnagyobb nyertese az őrületnek a Filecoin volt, azonban mintegy 250 millió dollár bezsebelése után mély hallgatásba burkolóztak, most azonban úgy tűnik, hogy hamarosan indulhat a mainnet.

A remény azért csillant most fel a befektetők számára, mert a fejlesztők bejelentették, hogy augusztus 21 előtt indul a mainnet, ha minden jól megy, és ez valóban így is lesz, akkor akár még -némi- megtérülés is lehet a projektből, legalábbis az esélyek elmozdulnak a nullától.

A kétszázötven millió dolláros tőkegyűjtéssel a hatodik legnagyobb ICO-vá váltak, persze az EOS mintegy négy milliárd dolláros kalapozásához képest ez semmiség.

Az utóbbi időben egyre élénkebb közösségi média jelenléttel operáló projekt alapmodellje könnyen érthető, talán ennek is köszönhette népszerűségét az ICO láz során. A dolog lényege az, hogy a világban szétszórt gépek szabad, kihasználatlan tárhely kapacitásait kombinálja jelentős méretű, könnyen elérhető, kedvező árú tárhelyekké. Természetesen jutalmat kapnak a tárhely kölcsönzők, a coin pedig bányászható.

Decentralized Storage Network az önmeghatározás, az úgynevezett single point of error, vagyis az “egyetlen pontból eredő” hibalehetőség az egyik “célpontjuk”, mármint annak megoldása, elkerülése, az eszköz természetesen nem más, mint a decentralizáció. A tárhely kihasználására nem csupán személyes, netán irodai adatokat szánnak, hanem tudományos, egyéb, mindannyiunk számára fontos adatokat is.

A rendszerben mozgó coin, a filecoin pedig az elszámolási egység, amivel tárhelyet adhatunk-vehetünk. Te befektettél ebbe az ICO-ba? Ha igen, mondd el a tapasztalataid egy komment formájában!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img