Két hónap alatt 100 millió dolláros profitban a Bitcoinba fektető vállalat

spot_img

A Nasdaq-on is kereskedett Microstrategy augusztusban jelentette be, hogy Bitcoinba fekteti készpénztartalékainak jelentős részét. A vállalat igazgatója a gyengülő dollárral és a magas inflációval indokolta a döntést, ami az eddigiek alapján rendkívül jövedelmezőnek bizonyult.

A MicroStrategy eredetileg 11 111 dolláros átlagáron, 38 250 bitcoint vásárolt magának. Miután a Bitcoin árfolyama ma hajnalban elérte a 13 800 dolláros szintet, az eredeti 425 millió dolláros befektetés értéke is 525 millió dollárra növekedett. A Bitcoin letétek mellett, a vállalat részvényei és jól teljesítettek. A vásárlás augusztus 10-i bejelentése után rögtön 10%-ot ugrott a papírok értéke, a teljes növekedés pedig azóta az 50%-ot is elérte.

Egy elemző egy szemléletes ábrát is készített arról, hogy a Microstrategy számára mit jelentett ez a befektetés. A cég a bitcoin vásárlással 2 hónap alatt több bevételre tett szert, mint 2017, 2018, 2019 és 2020 első félévében összesen.

A Microstrategy igazgatója több interjúban is kifejtette, hogy hosszú távú befektetésként tekintenek a Bitcoinra, vagyis a birtokukban lévő BTC még jó ideig nem kerül majd kereskedelmi forgalomba. Amennyiben más vállalatok és befektetők is követik majd példájukat, a Bitcoin készletek egyre nagyobb hányada vándorolhat a spekulánsoktól az intézményes befektetők zsebébe, ami csökkentheti a Bitcoinra irányuló eladási nyomást.

A vagyonosabb rétegekbe tartozóknak nincs szükségük arra, hogy rendszeresen eltegyék a Bitcoin emelkedésből származó profitjukat, mert már eleve anyagi jólétben élnek, ezért megtehetik, hogy ne a 4 éves felezési ciklusok bika és medve piacaiban, hanem akár 10, vagy még több éves távlatokban gondolkozzanak.

Jelenleg a teljes Bitcoin mennyiség 3.74%-át, 786 059 BTC-t =10.8 milliárd dollárt) tesznek ki a nyilvánosan kereskedett cégek és befektetési alapok ebben elhelyezett megtakarításai.

Ha forintért szeretnél Bitcoint vásárolni, látogass el a Coincash oldalára.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img