Lehet majd ETH-t stakelni a Coinbase-en

spot_img

Pár órával az ETH 2.0 bevezető fázisának indulása után a Coinbase már jelezte, hogy a jövőben támogatni fogja az Ethereum stakelését.

Az ETH2 token kapcsán elérhető lesz a kereskedés és a váltás is. Előreláthatólag 2021 első felében jelenik majd meg ezek támogatása.

A népszerű váltó az ETH és az ETH2 tokeneket is kezelni tudja majd a jövőben, sőt, párban kereskedni is lehet velük. Mindezt a „lockout” periódus alatt is.

A zárolási periódus arra az időszakra vonatkozik, amíg az Ethereum fejlesztése egy következő szakaszba lép és az ETH 2.0 ténylegesen beindul. Ennek véghezvitelére 636 000 ETH zárolását kérték a fejlesztők, amit két hete sikeresen teljesítettek a felhasználók. A lezárt javak természetesen már most kamatoznak és a végén mindenki visszakapja azokat – már csak ennek időtartama kérdéses. Sokak szerint másfél-két évet is igénybe vehet a ETH 2.0

Bár konkrét részletek még nem derültek ki, valószínűsíthető, hogy egy átlagos stakelni vágyó felhasználó anélkül is tud majd stakelni, hogy 32 darabos ETH mennyiségnek számító alsó korlátot megütné. Így rengeteg felhasználó számára nyílik meg ez a lehetőség.

A Coinbase-en kívül a főleg Ázsiában népszerű Huobi is jelezte, hogy bevezeti az Ethereum stakelését saját platformján.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img