Bitcoin mém főhőse lehet az új amerikai pénzügyminiszter

spot_img

Sajtóértesülések szerint Joe Biden az amerikai jegybank (FED) korábbi elnökét, Janet Yellen-t kérheti fel a pénzügyminiszteri poszt betöltésére. A hölgy sok Bitcoin tulajdonos számára lehet ismerős, hiszen egy róla készített felvétel a 2017-es bika piac egyik ismert mémjévé és jelképévé vált.

A címlapunkon is látható fotó egy bizottsági meghallgatáson készült, amikor az akkor még FED vezetőként beszélő Yellen mögött valaki feltartott egy “Vegyetek Bitcoint” táblát

A Bitcoin táblás srác később egy interjúban elmondta, hogy ezzel szerette volna a TV nézők figyelmét felhívni a BTC-re. A legnagyobb hiba, amit szerinte valaki a Bitcoinnal kapcsolatban elkövethet, hogy félvállról veszi, amikor először hall róla. Saját bevallása szerint ő maga is csak két évvel később és jóval drágábban vásárolta meg az első coinjait, mint amire eredetileg lehetősége lett volna.

A 2017. július 12-i felvétel napján a Bitcoin árfolyama 2300 dollár körül mozgott, így aki a performansz hatására érdeklődni kezdett a kriptovaluta iránt, az mostanáig ~850%-os profitot érhetett el.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img