Egymilliárd dolláros Bitcoin befektetésnél jár a kedvenc vállalatunk

spot_img

A Nasdaq-on is jegyzett Microstrategy vezetője a nyár végén jelentette be, hogy a dollár várható elértéktelenedése miatt, a vállalat készpénztartalékait egy értékállóbb pénzügyi eszközbe, Bitcoinba fogják befektetni. A cég augusztus óta három részletben, összesen 475 millió dollár értékű BTC-t vásárolt magának, ami az elmúlt hónapok emelkedésének köszönhetően ma már 784 millió dollárt ér.

A vállalat azonban úgy tűnik nem éri be ennyivel. A Microstrategy tegnap kiadott sajtóközleménye szerint a cég további 400 millió dollárral szeretné növelni bitcoin kitettségét, amivel kriptovaluta megtakarításainak értéke már jóval egymilliárd dollár fölé növekedne. Az újabb vásárlást átváltható fedezetlen kötvények kibocsátásával szeretnék finanszírozni, ami egy piacról történő hitelfelvételt jelentene

A befektetőknek értékesített kötvényekre kínált garanciát a cég által termelt jövőbeli bevételek jelentenék, amik a Microstrategy esetében évente nagyjából 50 millió dollárt tesznek ki. A vállalat tehát 8 évre előre minden profitját arra fordítaná, hogy abból most további bitcoinokat vásárolhasson.

A felvett hitelért cserébe a Microstrategy egyrészt a piacon elérhetőnél magasabb kamatokat ajánlana fel az érdeklődőknek, másrészt a kötvényeket 2023. decembere után vagy visszavásárolná, vagy a vállalatban megszerezhető részesedésre, részvényekre váltaná. Korábban Elon Musk, a Tesla vezére is hasonló stratégiával finanszírozta vállalatának növekedését.

Mivel a cég a kötvénykibocsátásból szerzett teljes összeget bitcoin vásárlásra szeretné fordítani, a befektetők ezzel lényegében 400 millió dollár értékű BTC kitettséget szerezhetnének maguknak, amire a hagyományos tőzsdei piacokon jelenleg még nem, vagy csak korlátozott keretek között lenne lehetőségük.

A kötvénykibocsátás menetét mindenképpen érdemes lesz figyelemmel kísérni, az amerikai jogszabályok ugyanis ebben a konstrukcióban csak az intézményes nagybefektetők részvételét teszik lehetővé. Amennyiben az értékpapírok gazdára találnak, az a gazdaság magasabb szintjein tevékenykedők bitcoin iránti érdeklődését fogja alátámasztani.

Egy mai nap végrehajtott 400 millió dollár értékű bitcoin vásárlás, 22 napnyi bitcoin kitermelésnek megfelelő BTC mennyiséget jelentene. Mivel a friss készletek szinte teljes egészét már jelenleg is piacon lévő szolgáltatók vásárolják fel, a kereslet és kínálat törvényei alapján, minden további nagy tételben gondolkozó befektető belépése, az árfolyam emelkedését vonhatja maga után.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img