A Bitcoint is segítheti, ha megszavaznak egy újabb amerikai mentőcsomagot

spot_img

Az Egyesült Államokban március 27-én lépett életbe az a gazdaságélénkítő csomag, aminek keretében 2200 milliárd dollárnyi hitel és segély került szétosztásra. A program részeként minden felnőtt amerikai állampolgár egy egyszeri, 1200 dolláros gyorssegélyben részesült, de emellett számos más intézkedést is tartalmazott, például a munkanélküliek által igénybe vehető támogatások körét is kibővítette.

Mivel a törvény csak átmeneti rendelkezéseket tartalmazott, a benne foglalt programok finanszírozása hamarosan véget ér. A krízis kezeléséhez szükséges folytatáshoz a republikánus és demokrata párti képviselők szavazataira is szükség lenne, ám ők eddig még nem tudtak megállapodni az új csomag részleteiről. Vannak, akik egy újabb 1200 dolláros csekkel támogatnák az embereket, míg mások csak közvetett módon segítenék a lakosságot. A döntéshozóknak jogi okokból december 11-ig, vagyis péntekig van idejük arra, hogy ebben a kérdésben megállapodásra jussanak.

Az Egyesült Államok 2020-ban szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzt hozott létre a gazdaság megsegítésére. A közkézen forgó dollár mennyiség harmada az idei évben került kibocsátásra.

Az elmúlt hónapokban számtalan elemző hívta fel a figyelmet arra, hogy ez a folyamat a dollár vásárlóértékének drámai csökkenéséhez vezethet. Egy újabb gazdaságélénkítő csomag elfogadása és az ehhez szükséges pénzügyi források előteremtése (kinyomtatása) ismét erősítheti ezt a narratívát, ami a befektetők figyelmét az inflációt meghaladó növekedéssel rendelkező eszközök felé fordíthatja.

A közelmúltban több neves szakember nyilatkozott arról, hogy ez a gazdasági környezet a Bitcoin további növekedéséhez kedvező feltételeket teremthet.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img