A SEC perli a Ripple-t, meg is zuhant az árfolyam

spot_img

Minden közösségben van olyan, akit szeretünk utálni, a kriptopénzek területén a Ripple-nek jutott ez a hálátlan szerep, sokak szerint azért, mert a bankok kiszolgálására sepcializálódott. Mi nem teszünk igazságot abban, hogy érdemes-e a Ripple kriptopénzével, az XRP-vel foglalkozni, az viszont biztos, hogy a SEC távozó elnöke még pert akaszt a nyakukba, mutatjuk a részleteket.

A kriptopénz pontos jogi besorolása körül alakult ki a vita, a security meghatározást szerette volna láttatni a Ripple az XRP kapcsán, így is “árulták” a SEC szerint, ez azonban megtévesztő és félrevezető volt a piac számára, ezért döntöttek a per mellett.

Brad Garlinghouse, a Ripple első embere úgy gondolja, hogy ez egy “támadás” a teljes piac ellen, sőt, véleménye szerint ez egyenesen az innováció tudatos hátráltatása. Azt is hozzátette, hogy ezzel a lépésével a SEC a bitcoin és az ethereum párosára szűkíti a siker lehetőségét a piacon, nem lenne szabad ilyen formán beleszólniuk a terület fejlődésébe.

Visszatérve a problémafelvetésre, a SEC álláspontja szerint a security megnevezés azért megtévesztő, mert azt sejteti, hogy az XRP megvásárlásával a cégből, magából a Ripple-ből vásárolunk egy egészen kicsi részt, ahogy tennénk azt például egy klasszikus részvény megvásárlásával.

Ehhez képest maga a Ripple sokszor hangoztatta, hogy az XRP tőlük független, nem security-ről van szó, bár ennek némiképp ellentmond, legalábbis árnyalja az a tény, hogy az XRP készletek jelentős részét, mintegy 60%-át birtokolja, tetszés szerint boríthatja a piacra, áthelyezheti, egyebek.

Bár az is tény, hogy 2017-ben a készleteik jelentős részét escrow-ba helyezték, illetve rendszeresen adnak el nagyobb mennyiségeket intézményi befektetőknek, ezzel is redukálva viszonyukat a kriptopénzzel. Az mindenesetre biztos, hogy a hír hatására 16%-ot gyengült a kriptopénz, meglátjuk, hogy milyen kimenetele lesz az ügynek, mi mindenképp beszámolunk.

Az biztos, hogy egyre nagyobb figyelmet fog kapni a SEC-től, általában a kormányzattól a piac, hiszen a JPMorgan szerint az arany trónjának megingatásával, pontosabban tőkeértékének megközelítésével akár 650 000 dollárig is száguldhat a bitcoin, ez minden más coinra, tokenre is jótékony hatással lesz.

Távozó SEC elnök a bitcoinról

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img