A Hit Rádió vendége voltunk

spot_img

Néhány nappal ezelőtt meghívást kaptunk a Hit Rádió Középpont című műsorába, természetesen igent mondtunk. A bitcoin árfolyamrobbanása a mainstream média figyelmét sem kerülheti el, nem csoda, hogy egyre több az ilyen, és ehhez hasonló megkeresés. A Kripto Akadémia szerkesztőségének képviseletében Györfi András vett részt az adásban.

Szóba került, hogy mi is a bitcoin, majd a rövidke bevezető után a mostani, és a múltbéli árfolyamról beszélgettünk, illetve arról, hogy vajon mi fűti a mostani bull run-t, Persze beszéltünk az intézményi befektetőkről, az olyan nagyvállalatokról, mint a MicroStrategy egyaránt.

De nem maradhatott ki az sem, hogy röviden reagáljunk az Azonnali nemrég megjelent cikkére, amiben a bitcoint Ponzinak titulálták. Köszönjük a lehetőséget, korrekt és fontos kérdéseket kaptunk, amiket a lehető legjobb tudásunk szerint igyekeztünk megválaszolni. Reméljük nektek is tetszeni fog!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img