Bitcoin bányát ábrázol az első magyar képzőművészeti NFT

spot_img

Az ICO-k, majd a DeFi után az idei évnek is megvan a maga slágere, különösképp az elmúlt hetek során egyre hangosabban van jelen az életünkben a legújabb részpiac, az NFT. Azt nem tudjuk, hogy múló hóbortról, vagy forradalmi változásról van-e szó, az viszont biztos, hogy a piac hetek, sőt, napok alatt reagált. Itt az első NFT, ami egy jegyzett hazai képzőművésztől származik, péntek délután Weiler Péterrel telefonáltunk.

Hogy indult a festői pályafutásod?

Lassan 30 éve vagyok képzőművész, 18 évesen szerveztem meg az első kiállításomat a Blitz Galériában, a Falk Miksa utcában, Bungee Jumping címmel. Akkor ugye nagyon más volt még a média, a TV rendszeresen foglalkozott művészeti témákkal, szerencsém volt, rólam is beszámoltak, talán “media hack”-nek nevezhetjük amit csináltam, hiszen a sajtónak köszönhetően már akkor kaptam ismertséget.

Meghívtak beszélgetős műsorokba, a Friderikusz show-ba, nekem ez akkor nagyon nagy dolog volt, Pécsett születtem, onnan jutottam el a pesti művészvilágba. Nem sokkal később az USA-ban éltem egy darabig, egy philadelphiai művészeti főiskolára jártam, ott is sikerült kiállítást szervezni magamnak. Majd hazajöttem, és folyatattam a munkát a Blitz Galériával, minden évben volt egy újabb kiállításom.

Hogy győzted meg a Zwack birodalom fejét tizenévesen, hogy segítse a munkád?

Gimnáziumi osztálykiránduláson voltunk Szegeden, amikor Zwack Pétert megláttam egy kávézóban tárgyalni. Odamentem hozzá, és elkértem a telefonszámát. Ezen annyira meglepődött, hogy megadta a titkárnőjének a számát, akit másnap felhívtam. És ő megszervezte a találkozót Péterrel, aki segített, hogy a philadelphiai iskolám ideje alatt legyenek olyan emberek, akik segítenek eligazodni a művészeti életben. Neki köszönhetően találkoztam olyan galeristákkal, és gyűjtőkkel, akik ha mással nem, akkor tanácsokkal támogattak. Zwack Péter lányával Gioia-val lettem nagyon jóban, aki New Yorkban él, vele ma is tartom a kapcsolatot.

Csak digitálisan dolgozol?

Én is a hagyományos vászon festészettel kezdtem, 2000 körül álltam át szinte teljesen a digitális alkotásra. Azért is volt lehetséges a váltás, mert közben a nyomdatechnológia is nagyot fejlődött, már lehetett vászonra nyomtatni művészi minőségben, így könnyen kézzelfoghatóvá tehettem a munkáimat.

Viszont megjelent egy új probléma, miszerint kié a forrásfile, ha kiállítást csináltunk, amin LCD monitorokra tettük ki a képeket, akkor mindig felmerült, hogy mi az eredeti, pontosan kihez tartozik a kép, amit bemutattunk.

Ezért jött jól neked az NFT megjelenése?

Igen, ez egy nagy újdonság, már a digitális állományok is lehetnek egy vevőhöz kapcsolhatóak, ráadásul úgy, hogy az eredetisége garantált. A digitális térbe is végre megérkezett az eredetiség, mint fontos és garantáltan megvalósítható fogalom.

A zenét letöltik, a filmeket streamelik, végtelen kópia létezhet egy digitális file-ból, így nem csoda, hogy az aláírt, eredeti fizikai tárgyaknak nagyobb a megbecsültsége. Én pont ezért mindig csak a vászon képeket értékesítettem, sosem a file-t. De most elérkezett az idő, hogy a művészet az interneten is “biztonságban” érezhesse magát.

Hogy látod a művészet hirtelen megjelenését ezen a területen?

A piac óriási árakat kezdett el nagyon hirtelen kifizetni egy-egy NFT alkotásért, döbbenetes a felfutás. Ráadásul az eladások utáni jutalék is fontos kérdés, a hagyományos festmények esetében a művész már nem kap semmit, ha évekkel később sokszoros áron továbbadják az egyik munkáját. Persze jótékony hatással van az új képeinek áraira is, de akkor is csak tétlenül nézi, hogy hatalmas szorzókkal adják el újra és újra a képeit. Az NFT világában már ez is megoldott, az utóértékesítésekből is kaphat jutalékot egy művész. Ez állandó jövedelmet biztosít a befutott NFT alkotóknak.

Hol találkoztál először az NFT-vel?

A digitális térben dolgozom, ezért minden érdekel, ami itt történik. A bitcoinban sosem mélyedtem el igazán, viszont a blokklánc technológia kapcsán sejtettem, hogy itt nyílhat egy fontos pálya a művészeknek. Persze nem találtam ki semmi újat, de éreztem, hogy itt lesz a digitális alkotók számára egy fontos újítás. Elkezdtem kutatni, cikkekből tanultam.

Már a nemzetközi, nagy nevek is jelen vannak a piacon?

A Christie’s is adott már el NFT-t. Sőt, Banksy NFT is megjelent már, de ugye az ő esetében nehéz pontosan tudni, hogy valóban tőle származik-e egy munka. Nagyon érdekesek a drop-ok is, sok elismert művész élt már ezzel az eszközzel is.

Sok alkotó, aki eddig soha, semmilyen formában nem foglalkozott kriptopénzekkel most elkezdett NFT-kel foglalkozni, számítok arra, hogy a legnagyobb nevek is megjelennek hamarosan. Az árak pedig csak nőni fognak.

Mit csináltál eddig a témában?

A bitcoin áramfogyasztása régóta kérdés, legalábbis sokszor olvastam erről, ez ragadott meg, hiszen ez nem igazán illik a mostani környezettudatosságba, csináltam egy képet ami erről szól, az áramfogyasztás problémáját mutatja be.

Az első magyar NFT képzőművészeti alkotás, élen járunk a művészet és az innováció egyesítésében.

Az Alföld közepén egy bitcoin bánya, a tűző napon, a semmi közepén. A legtöbb bánya a világ árnyékos és hideg zugaiban működik, ez a magyar bánya viszont nem különösebben lokáció tudatos. Szeretem az ellentétek abszurd játékát. Általában miután elkészül egy kép, a szokásos folyamat az, hogy legyártatjuk 80 x 80 centis vászonkép formájában, de most felmerült, hogy mi lenne, ha ebből inkább csinálnék egy NFT-t.

Mennyibe kerül?

Úgy áraztam be, hogy az ára 1 Ether legyen, ami most 477.973 forint. Eddig ketten hívtak fel a rendszeres vásárlóim közül, hogy érdekli őket, meglátjuk, hogy lesz-e eladás. Ez egyelőre mindenkinek nagy újdonság, de szerintem hamar bele fogunk tanulni.

Tehát az NFT-t kapja meg a vevő?

Igen, de elküldöm a 80×80 cm-es vászon aláírt példányt is. Tehát egyszerre egy analóg és egy digitáls kép tulajdonosa lesz a vevő.

Hogy látod a terület jövőjét?

Fontos, hogy új alkotók kapcsolódhatnak be a művészeti életbe, és van esély, hogy az alkotásaikkal pénzt is tudnak keresni. Sok fiatal művész küzd azzal, hogy nincsenek értékesítési csatornák, amiken keresztül megmutathatják a világnak a tehetségüket. Ráadásul ugye a COVID miatt a galériák bezártak, legfeljebb online tudnak kiállításokat szervezni. A COVID felgyorsított egy eddig is létező folyamatot, hirtelen megtörtént az, amire sok éve mindenki számított. Elérkezett az online műkereskedelem egy új fejezete, ahol a művek egyszerre lehetnek digitálisak és eredetiek.

Melyik platformot használtad a saját NFT-hez?

A tranzakciós díjak, pontosabban a GAS árak nagyon elszálltak, ezzel több oldalon is szembesültem, végül a Mintable lett a befutó, itt készítettem el a profilomat, itt látható az első NFT munkám is.

Mi volt a folyamat?

Két alaptípusa van az NFT-ket árusító oldalaknak, az egyik amikor kurált, szűk művész körrel dolgoznak, ezeknél jelentkezni kell, és később kiderül, hogy akarnak-e veled dolgozni. A Mintable a másik típus, itt lehetőség van arra, hogy létrehozzunk egy profilt, összekössük a wallettel, majd termékismertető, képfeltöltés. Kompatibilitási problémák is vannak még egyes walletek és NFT platformok között, majd megoldódik ez is.

Változtathat az NFT a képzőművészet folyamatain?

A művészeti élet a hagyományokra épül, és lassan szokott a bevett folyamatain változtatni. A COVID viszont nem adott más lehetőséget, minthogy a nagy vásárok, galériák, múzeumok is az online térbe költözzenek. Ez ijesztő is lehet azoknak a művészeknek, akiktől idegen az online világ, bár szüleimen látom, hogy milyen gyorsan ők is megszokták, hogy új csatornákon kommunikálunk.

Szóval a hagyományos kiállítások, bevett szokások, jól bejáratott utak változnak, és méghozzá mindez a szemünk előtt pillanatok alatt történik. Az lesz nagyon érdekes, amikor a kortárs világ sztárjai felfedezik az NFT-t és majd arra hogyan reagálnak a crypto-gyűjtők.

Biztosan lesznek olyan kortárs művészek, akik ügyesen meglovagolják az új trendet. A Christie’s-vel dolgozó Beeple már 1,3 millió dollár értékben adott el NFT-ket. És a folyamatos viszonteladásokból úgy saccolom még közel ennyit. A Beeple sztori egy hosszú és kitartó munka eredménye, szerepe van benne, hogy 13 éve naponta új alkotással jelentkezik az interneten és 1,8 millió instagram követője van. Mégis csak most jött el az ideje az NFT-nek köszönhetően, hogy jelentős bevételt is keressen.

A digitális művészek végre úgy érezhetik, hogy a médiumból fakadó hátrányok hirtelen előnyükre válnak. Nem attól műalkotás valami, hogy vászonra festik, egy digitális kép is lehet olyan katartikus, új és korszakalkotó, ha van mögötte gondolat. A művészet és az érték az örök, ezen a médium nem változtat, és erre egy jó bizonyíték az NFT sikere, hogy az alkotás a lényeg, nem az azt közvetítő felület vagy anyag.

A másik pozitív trend, hogy megjelennek a kortárs térben új fiatal vevők, akik már az interneten nevelkedtek, és nekik természetes, hogy pénzt adjanak olyan alkotásokért, amik digitális formában gazdagítják majd a gyűjteményüket.

El tudjuk engedni azt, hogy a falon lógjon egy tárgy?

Nem, és nem is kell. Száz év múlva is lesznek képek a falon, hiszen a művészetet szeretjük a saját környezetünkben élvezni. Ezek a tárgyak kifejezik mit gondolunk a világról, szüntelen inspirálnak, erőt adnak. Lehet ez egy vászon nyomat egy NFT kép alapján, vagy egy LCD képernyő, egy olajfestmény, a lényeg, hogy mától ezek között egyenlőségjel van az eredetiség szempontjából.

Miért most robbant ez be?

A Crypto Kitties nagyjából két éve történt, ami inkább a gyűjtői kártyák, matricák világából indult ki. Úgy látszik most jutottunk el oda, hogy beérjen a terület, eljusson a művészekhez is a crypto forradalom. A BTC a digitális arany, az NFT a digitális műtárgy, változunk.

A hazai művészeti élet felkészült?

Az az érdekes, hogy az NFT szempontjából nincs olyan, hogy “hazai”. Az NFT az itt van és nemzetközi teret ad az alkotóknak. De persze a magyar kortárs szakma is biztosan gyorsan reagálni fog, és szerintem idén lesznek már magyar “drop”-ok is.

Jelenleg jegyzett magyar művész még tudtommal nincs, aki ezzel foglalkozik, tudomásom szerint én vagyok az első.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img